Kisebb szünet után

Bizony-bizony, egy ideje nem írtam már a blogot. Semmi komoly, de azért voltak-vannak okai, majd ha lesz egy kis időm/energiám, elmesélem őket.

Mindenesetre testsúly: 88 kg. Nem túl jelentős, de azért kissé csökkenő tendencia.

Csak emlékeztetőnek, címszavakban az elmúlt időszak eseményei, amik megérnek majd egy-két gondolatot:

• Könyvfesztivál, mellőzöttség.
  
• NoteBook bevonás: érzés-analógiák a múltban.
  
• Stagnáló testkontroll.
  
• Depresszív hangulat, oldódás pár kedves szóra.
  
• Vajda család nálunk.
  
• Asztaltársaság
  
• Olvasmányok: Izmael, A Zen iránytűje
  
• Ping-pong: fenn és lenn.
  
• Imre szülinap: meglepetésparti
  
• Érettségi találkozó ("segítsük-e kibújni a pillangót a bábból"), Ákos (SM), Lukács Lalinál.
  
• Nyomasztó céltalanság.
  
• Túl a holtponton.
  

Tevékeny napok, sok munkával. Készülődés a Könyvfesztiválra, MTI-projekt első leadásra.

Szombaton vásárlás Mátéval a nagycsarnokban: tán még nem volt ott soha, azt hiszem, élvezte az ezernyi áru s ember kavalkádját, kiakasztott bika szarvat, érdekes illatokat, ízeket. Este szauna+mozi: Clint Eastwood (tán utolsó) filmje, egész jó volt. Kultúrák, generációk elentéte és kényszerű együttélése, profi munka.

Vasárnap Váczi Imiék jöttek ebédre (gyömbéres-fokhagymás rák kukoricadarába bundázva megsütve, harcsa-ponty halászlé, stíriai metélt), majd kellemes beszélgetés, séta, és a harmónika koncertsorozat 3., befejező darabja.

Orosz Zoltán ezúttal a Budapest Harmónika Trió keretében csillogtatta meg kivételes művészetét, és ha ezúttal a csoda el is maradt, azért kellemes koncert volt. (Ezúttal főleg klasszikus zeneművek átiratait játszották, Bach, Vivaldi, Hacsaturjan, emellet nehány elmaradhatatlan klasszikus dél-szlávot és Piazzolát.)

Testsúly: 89 kg, ismét lefele, előre az úton!

Nézegettem Főzy Pisti újabb fotóit a Flickr-en: szalamandra-portré, zsurló-hajtás, lánya a festővel, tán ezek a legfigyelemreméltóbbak.

Tavaszi szünet

A héten volt a - rövidke - tavaszi szünet. A gyerekek pár napra elmentek Dunafüredre a nagypapájukhoz, három napra elcsöndesült a ház. Ebből nekünk is jutott Évivel egy kis zavartalan együttlét kettesben: mozi, szauna, ilyesmi, nagyon élvezem mindig ezeket az alkalmakat! Persze azután már hiányoznak is a besték, jó, hogy hazajönnek.

Vasárnap a nagymamával együtt elmentünk kirándulni: a Rám-szakadék volt a túra célpontja a Pilisben. Elhéveztünk-buszoztunk Dobogókőre, majd onnan a szakadékon át leereszkedtünk Dömösre. Nem volt túl hosszú a séta, de azért a patak áztatta szurdokban elég izgi volt a haladás. Rengeteg ember választotta ugyanakkor húsvét vasárnapi kikapcsolódásul ezt az útvonalat, így a keskenyebb részeken időnként hatalmas tumultus alakult ki (van pár rész, ahol annyira szűk a kanyon, hogy egyszerre csak egy ember tud áthaladni). Vicces és tanulságos volt megfigyelni, hogy az emberek sokfélesége hogyan igyekszik különböző módokon: türelmetlenül, szelíden, udvariasan, agresszíven, töretetően, nyámnyilán, félősen, vakmerően, figyelmetlenül, körültekintően megoldani egy ilyen problémát. Élveztük a kalandos túrát nagyon. Máté menet közben ezerszer elmondta, milyen szar neki, meg a sár, meg minden, de a végén aztán persze csak a jó emlék, érzés maradt meg, meg hogy milyen klassz srác is ő, hogy ilyen remekül bírta. És tényleg, semmi gond nem volt vele.

Gyorsan rittyentettem a kiránduláson készült felvételekből egy kis összeállítást, íme:

(A zene a Tin-Tin quartett Árnyjátékok c. felvétele)

Este még fagyiztunk egy jót.

Húsvét hétfőn Eszter készített pompás reggelit.

Ilyen volt: 

Ilyen lett:

Ennek elfogyasztása, majd némi ház körüli férfias teendők elvégzése (szúnyoghálók felszerelése, lefolyó dugulás elhárítása), gyors főzőcske (sonkás tészta) után Évivel elmentünk egy kisebb bicikli kirándulásra (a gyerekeket otthon hagytuk). Kb. 35 km-t mentünk, a Soroksári Duna egy részét kerültük Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Szigetszentmiklós, Csepel útvonalon, a ragyogó időben nagyon kellemes volt.

A testsúlyom ma ismét visszaszökött 90 kg-ra! Nem csoda, reggeli, finom otthoni ételek, még vacsi is egyszer-kétszer, kicsit elengedtem magam ezen a héten, a következőn sokkal szigorúbbnak kell lennem e tekintetben!

Asztaltársaság

A héten, kedden, V. L. barátom meghívására részt vettem egy érdekes kis baráti összejövetelen. Az volt a kezdeményezéssel a szándéka, hogy időről időre néhány kedves (férfi)ismerős összejöhessen, és kötetlen formában, valami harapnivalóval rakott asztal mellett megvitathasson mindenkit érintő-érdeklő témákat. Az első alkalommal nem tudtam résztvenni, de most alkalmas volt az időpont. Az előre feldobott téma a spirizualitás volt, hogy kinek milyen ezzel kapcsolatos élménye van, ki hogyan éli meg erősen technicizált korunkban az emberek sprituális igényeinek különböző megjelenéseit. Izgalmas témának igérkezett. A valóságban azután nem ez lett a fő téma, valahogy felvetődött előbb egy másik, és az idő nagyobb részében erről folyt a csevely: mit is engedhet meg a szülő a gyermeknek, illetve hogyan is kezelhető a másik szülő esetleg eltérő értékrendje, amikor az a mi gyermekünkkel kerül kapcsolatba. A társaság rajtam kívüli részének gyereke Waldorf-iskolába jár, vagy azzal van valamiféle kapcsolata (innen az ismeretségük), így, mivel ebben az oktatási formában különösen is nagy jelentőséggel bír a szülőkkel, a családokkal való kapcsolat, számukra evidens ezen problémák felvetése, megbeszélése. Érdekes volt számomra is, jó emberekkel cserélhettem eszmét. Aztán persze sok minden érintőleges téma szóba került (egyéni, társadalmi, állami szerepvállalás az oktatásban, a politika szerepe, a civil szféra szerepe a politikában), és az este vége felé még az eredeti téma is terítékre került kissé. Ezzel kapcsolatban most csak egy apró megjegyzés: én úgy gondolom, bármilyen hit, vallás, lelki támasz, eszme üdvözítő lehet, ha jó cselekedet szül. Tehát ha nem árt másoknak, nem akarja az ő igaz hitüket anélkül szétrombolni, hogy valamit adna helyette, ha az emberek, a közjó javát szolgálja. Ugyanakkor az egy nehéz kédés, mi van, ha valaki, akár egyetlen ember, vagy egy társadalmi csoport, nép olyan eszmékkel él, amik innen nézve rosszak, károsak, ártanak nekem avagy másoknak? Mi ilyenkor a biztonságos mérce? Meddig és mily módon szabad/kell beavatkozni? Mi is a közjó? Nincs sommás válasz, esete válogatja. Mindig van egyrészt és másrészt.  Mindenesetre élvezetes, tartalmas gondolatokban gazdag este volt!

Mozgalmas hét

Mozgalmas hét volt ez, bár inkább csak a második fele. Szerveződik lassan ugye az osztálytalálkozó, azügyben telefonálgattam, részint az embereket kajtattam, részint szállást próbáltunk keresgetni. Ettől részben függetlenül csütörtökön összetalálkoztunk nehányan a régi gimis osztálytársak közül (szoktunk hébe-korba ilyen alkalmat csinálni: pár fiúk összegyülekezénk, s élményinket megosztánk, elkvaterkázva erről-arról). Jó volt, mint mindig, van erre igénye az ember fiának, egyívásúakkal, hasonszőrűekkel eszmét cserélni a világ s a saját dolgainkról. Valahogy ez kimarad, elmúlik, vagy legalább megritkul az évek haladtával. Suliban, gimiben, seregben, egyetemen, sportklubban még csak-csak van ilyen társaság, barátság, ám ahogy ezekből kivénül az ember, gyakran nincs más helyette. A munkatársi, családi-élettársi relációk nem pótolják ezt. Talán ha a klubba járnánk, ha volna ilyen élet nálunk is, nem csak kosztümös angol filmekben! Mindenesetre igen jólesőn beszélgettünk ezúttal is, egy füstös kis kocsmában.

A hely külön megér egy bekezdést. Az ún. Wichman-kocsmáról van szó, a Király és a Kazinczy utca sarkán. Nincs cégére, sem semmilyen felirata, az utcáról csak az nyitja meg a nem különösebben bizalomgerjesztő, semmiképp sem invitáló ajtót, aki pontosan tudja, hová lép be. Kopott, füstös a berendezés, nincs étlap, nincs semmi cicoma, de itt senki nem marad éhen és szomjan, és a törzsvendégek felszabadult, harsány  jókedve, a mindig jelenlévő tulaj mackós jelenléte, az utcáról betérő helyi folklór-elemekkel fűszerezve utánozhatatlan vonzerőt jelent a pesti esték vándorainak.

Néha ugyan ki-ki többet beszél tán az udvariasnál, ebben a körben is megfigyelhető, hogy van, ki inkább tud, szeret figyelni a másikra, és van, ki erőteljesebben hallatja hangját. Nem baj, jól van ez így, ki-ki személyisége szerint! Elég későn értem haza, és otthon ráadásként az a különösen jó érzés várt, hogy kedvesem még nem tért aludni.

Pénteken meccs: remek győzelem! Olyan ellenfelet sikerült 8:2-re megverni, akitől ősszel (idegenben) leszívtunk. Elég jól ment a játék, a háromból két meccsemet hoztam.

Szombaton Fürjes kupa: nagyon jó élményem volt ez is. Közepes sorsolással a csoportkörből ugyan a vigaszágra jutottam, ott azonban még két meccset nyerve, a harmadikon is csask egy hajszállal alulmaradva a 8-ba jutottam. A délutáni budapesti versenyen pontosan ugyanígy végeztem, ez, mivel értelemszerűen sokkal erősebb a mezőny, még nagyobb fegyvertény. Ráadásul sikerült két "köcsögütőst" is legyőznöm, az egyik ellen a döntő játszmában 0:5, 3:9, 4:10-es állásból! Azt mutatja ez, hogy végre tudtam "lazán koncentrálni", nem szállt el az agyam, nem görcsöltem. Már mikor mentem, éreztem, hogy jó lelki passzban vagyok, köszönhetően tán az ébredő tavasznak, vagy Seung Sahn mesternek, akinek "A Zen iránytűje" c. bölcs könyvét éppen olvasom.

"... egyetem után elmentem a sereghez, az jó karrierlehetőségnek tűnt, ott voltam. Volt ugye közben a ping-pong, na, azon kezdődött. Pedig  akkor marha jól ment, NBII-őt játszottam, feljebb is lehetett volna, de akkor ugye jött az, hogy mindig az edzés, meg a meccsek. Pedig amikor megszületett a gyerek, akkor is, már fél nyolcra, a fürdetésre mindig rohantam haza az edzésről, fürdettem, pelenkáztam, minden, mégis azt kaptam, hogy a család csak az én szórakozásomat szolgálja, hogy ő csak azért kell, hogy szórakozhassak. Na, egy évig bírtam ezt, csak nyeltem, de aztán persze hogy egy idő után már nekem sem volt kedvem hazamenni este, inkább beültünk a haverokkal dumálni, sörözni. Na aztán elváltunk, én úriember voltam, úgy jöttem el egy sporttáskával, otthagytam lakást is, pedig azokban az időkben egy 8 millás lakás nem volt semmi, hatvan négyzetméter, meg a kocsit is, Lancsa deltám volt, azt is, meg a bankbetétet, mindent otthagytam neki, de nem volt elég, még jött a büdös kurvája, hogy tudja ám a cégemet, meg majd hogy az ügyvédje kivasalja belőlem, na mondtam is neki, hogy tudod mit vasalsz ki, ha rám küldöd az apehet, akkor tudni fogom, hogy te voltál, de idejövök, és addig verlek, hogy az a hülye anyád sem ismer rád. Na, elég az hozzá, hogy elváltunk, aztán közben leszereltem a seregtől, volt egy ilyen jó lehetőség, elég jó lóvéval lehetett, aztán már volt ez a cégem, takarítással foglalkoztunk, főleg építkezések utáni nagytakarításokat vállaltunk, abban az időben nagyon sok lé volt ebben, jól ment a bolt. Először csak pár emberem volt, de a végén már volt hogy majdnem százan voltak. De aztán jöttek ezek a vegyesvállalatok, meg aztán egyszer egy nagyobb melót nem fizettek ki, tudod, az ilyen kis embernek egy ilyen is már beteszi a kaput, na beszedtem még valamennyi pénzt, abból kifizettem az embereket még, de aztán már nem tudtam annyit fizetni nekik, kevés pénzt meg nem volt szivem nekik, tudod, én azt szeretem, ha korrektül megfizetem, na szóval én mindig baromi jó szervező voltam, már a seregnél is, tudod, ezt jól megtanultam, aztán belevágtam a kivitelezésbe, nem értettem én hozzá, de tudtam, vagyok olyan okos, hogy megtanuljam, vettem könyveket, meg az internetről letöltöttem anyagokat, mindig azt bújtam, ment a dolog. Úgyhogy most ezt nyomatom, a kedvesemmel csináltunk egy céget erre. Én különben a régi rendszer híve voltam, most is vagyok, akkor még lehetett rendesen, akkor még volt szakértelem, nem úgy mint most a sok hülyékkel, ha akkor egy igazgató mondjuk hazavitt a gyárából egy fúrót, akkor kifúrta vele, oszt hétfőn visszavitte, vagy ha mondjuk nem is vitte vissza, de nem lopott hozzá egy másikat is, máma meg, máma az egész gyárat ellopják tokkal vonóval, már el is loptak mindent. De azért optimista vagyok, tudom most már, hogy mindjárt vége lesz ennek a válságnak, azt is megmondom neked, hogy miért. Mert én teljesen belelátok, tisztára átlátom az egészet. Van ugye a világban mondjuk cirka 100 nagyon gazdag ember, mindegyiknek százmilliárdjai vannak, így vagy úgy, minden ezek kezében van. Na most én tudom, hogy ezek minden évben összejönnek valami tuti titkos helyen, és eldöntik, hogy megbeszéljék, mi legyen, hogyan kell erre vagy arra alakítani a dolgokat, a tőzsdén, meg a bankokkal. Hogy 12-15 évenként kell valami nagy válság, ciklikus ugye tudod, te is hallottad ezt gondolom, hogy ciklikus ez a válság dolog, ez a gazdaság, na ez a mostani most arról szólt, hogy keleteurópát, hogy középeurópát levágják, hogy akiben prosperitás lehet, azt letörjék, az szolga legyen csak, azt tegye, amit kell. Na de most már vége kell legyen, mert már annyira le van vágva, hogy most már csak az államcsődök jönnének, azt meg ugye nem, mert akkor ki veszi meg a sok szarukat, úgyhogy én optimista vagyok, mert már ez lecseng, biztos tudom."

A fenti kis elkapott beszélgetést a versenyen hallottam, miközben két meccs között pihiztem a padon heverve. Hajdani klubtársak futottak össze, s mesélte el egyik a másiknak így slágvortokban az élete sorát. Ilyen a közvélekedés, ilyenek az emberek, ebből az anyagból kéne tenni valamit! Siralmas! Pedig ez kívülről nem is látszik, azt mondanám ránézve, hogy normális ember, semmi extra.

Utána még szaunáztam egyet, és kicsit kirúgtam a hámból: ettem egy meki-halas szendvicset is. Teljes nap volt.

Évi felderített egy potenciálisan ígéretes szállást az osztálytalálkozóra, Kisorosziban, és miután sikerült kontaktusba lépni a tulajjal, Váczi Imivel megbeszéltük, hogy vasárnap kilátogatunk

feltérképezni a helyszínt. A gyönyörű időre tekintettel - Zsófi autókölcsönzésének hála - családi kirándulássá fokoztuk az alkalmat. Labdával, íjjal, kártyával felszerelkezve kiautóztunk a Szentendrei sziget felső csúcsának közelében lévő Rácz fogadóhoz, hol is a szobák szemrevételezése, a konyha jó ebéddel való tesztelése után meg is állapodtunk: itt tartjuk a találkozót!

Út közben volt egy kis malőr: szegény Máté fiamra hányás tört az autóban, elég kellemetlen volt (van valami fóbiája az autóval kapcsolatban, már nem először fordul ez elő). Haragudtam is rá egy  darabig, talán igaztalanul. Ebéd után kisétáltunk a sziget-csúcsra, gyönyörködtünk a tavaszi melegben fürdő ártéri erdőben, az áradó Duna sebes sodrában, majd íjászkodtunk egy kicsit. Itt megint előjött az, hogy Máté, ha nem éri azonnal sikerélmény, akkor hajlamos visszavonulni, elmenekülni a nehézségek elől, ahelyett hogy küzdene, próbálkozna egy kicsit. Zavar ez engem erősen. Nem sok vagányság szorult belé. Eszter különben dettó. Hazafelé Eszternek megint sikerült valami otromba hülyeségével teljesen megszomorítania, így a vége nem lett valami túl vidám. A kirándulás után, a gyerekeket otthon hagyván, visszavittük Zsófinak az autót, s kicsit ott maradtunk "Botizni" (Botond sógornőm másfél éves bűbájos kisfia).

Este mérlegelés: a testsúlyom 88 kg.

Hétfőn reggel Máté sulijában nyílt nap: az első órán én is ott maradtam. Magyar óra volt, egy Zelk Zoltán verset vettek. Klassz volt az óra, de Máté nem szerepelt valami szívderítően. Nem figyelt, nem jelentkezett, piszkálta a padtársát, egyszerű kérdésre sem tudta a választ, mit mondjak: nem feszítette az apai büszkeség keblemet! Évi ott maradt még a többi órán, azokon állítólag jobban szerepelt.

Március végén

Testsúly: 89 kg.

Ez kissé alatta marad a megszokott fogyási ütemnek, de azt hiszem, ez még belefér. Most van egy kis holtpont (úgy érzem legalább is), elsősorban a motivációban. Ugyanakkor igyekszem a kialakított (étkezési) napirendet tartani, így talán a trend is megmarad. Mindenesetre jó lesz figyelni!

Tegnap voltunk Eszter lányommal az IBS színpadon, L'art pour Laár előadáson: fergeteges volt. Annyit nevettünk, hogy már fájt tőle mindenünk. Már ismert, és klasszikussá vált darabok váltakoztak (számomra) újakkal, egyként ellenálhatatlanul mulatságos volt valahány.

Ime egy kis ízelítő:

Nevenap

Az elmúlt héten volt a névnapom, sok kedves ismerős jókívánságait fogadhattam. Ami különösen jól esett, hogy minden tesvérem is felhívott ezen a napon! Apróság, de mutatja, hogy gondolnak rám, hogy szeretnek, és ez jó, megerősítő érzés.
Szűkebben vett kedves családom sem feledkezett meg rólam, az alábbi, alapvetően Eszter lányom alkotta kis üdvözlettel köszöntöttek (na meg az egyik kedvenc édességemmel, egy maxi adag "Tschoko Banana"-val, adagolás - a testkontroll jegyében - max napi 1 db :))

Mindenkinek nagyon köszönöm a szerető rámgondolást!

Gyereknevelés

Volt tegnap egy kis eset, helyesebben szólva kettő is, ami szörnyen kiakasztott, és még most is foglalkoztat erősen. Nyilván nem először és nem is utóljára jön elő ez, nincs jó, generális, örökérvényű megoldás, csak dilemma van, egyrészt-másrészt, mint mindig.
Itt van drága Eszter lányunk. Kedves, okos, tehetséges gyermek, igazán sok örömet szerez. Többnyire. Időnként viszont kifejezetten bunkó, ostoba, kiállhatatlan, szemtelen, neveletlen, idióta, lusta, stb. Apróságokban nyilvánul ez meg, nem kell valami nagy dolgokra gondolni: elpakolás, időbeosztás, tesó piszkálása, ilyesmi. Mégis, ezek az apró hétköznapi gyarlóságok aktuálisan teljesen el tudják rontani a hangulatomat, néha elborítják az agyam, előhozzák belőlem állati énem, ordítok, még meg is tépem, néha. Utána meg persze én szégyellem, én emésztem magam, rajta pár óra múlva már semmi sem látszik, nem látszik, hogy különösebben megérintené a dolog. Leginkább az akaszt ki, amikor egyszerű dolgokról lévén szó, nincs mit magyarázni rajta, elmondom szépen, kérem, szólok megint, de mintha falra hányt borsó volna. Ettől megőrülök! Én igyekszem figyelni rá, kedvében járni, gondolkodni-gondoskodni róla, tőle meg (ilyenkor legalább is) semmi ilyesmit nem kapok. Persze, a szülő sokat kibír, a szeretet sokkal mélyebb a gyermekünk iránt, hogysem ilyesmi lerombolhatná, de akkor is, mégis, miért kell ennek így lenni, újra és újra? Nincs benne félelem (ez jó), de nincs benne tisztelet sem sokszor irántunk, ami már nem jó.
A dilemma az, hogy hogyan, és meddig terjed a szülői felelősségvállalás a szuverén másik iránt, aki történetesen a gyermekünk? Meddig, milyen mértékig kell gondoskodnunk róla, levenni a válláról a felelősségvállalás terheit, illetve jó-e az, ha igyekszünk így tenni? Jó-e neki, és jó-e nekünk? Akkor teszünk-e vele jobbat, ha ráhagyjuk és ráhárítjuk a tettei következményeit, tanulja meg a saját bőrén, meddig lehet elmenni a világban, hol vannak a saját korlátok és a környezet, a többi ember állította korlátok, avagy ha igyekszünk megkímélni a traumáktól, mindattól, amit a saját magunk sorsában már megéltünk, és tapasztalatból tudjuk, hogy rossz? Mennyire lehetséges tudatos elgondolásainkat, elveinket a gyerekünkkel való kapcsolatunkban érvényesíteni, avagy elégséges ha "csak" a jó példával állunk elé, ha saját spontán életünk mintája úgyis áthagyományozódik annyira, amennyire az egyáltalán lehetséges, és teljesen fölösleges ezen rágódni?
Nincs igen-nem válasz persze, a gyakorlatban hol így, hol úgy döntünk, sodródunk a saját érzelmeink, pillanatnyi helyzetünk szerint, és lesz, ahogy lesz.

A tavasz első pillanata

Ezen a hétvégén köszöntött be a csillagászati tavasz, de az időjárás nem igazán tud erről: hideg szél, itt-ott hószállingózás, éjszakai fagy, brrrr.
Kedvesem szülinapját ünnepeltük, paella és francia almatorta volt az ünnepi menü. A héten sikerült vennie végre két pár klassz cipőt, így aztán talán már nem is számított másik ajándékra, ezért aztán, a gyerekekkel megfelelően konspirálva, sikerült meglepetést szerezni a betervezett biciklivel. A délutánra kisütött nap kissé felmelegítette az időt, így aztán kellemes kis Csepel szigeti családi biciklizéssel avattuk az új bringát, ami azt hiszem minden igényt kielégít: Magellan Crater tipusú női, könnyű de szilárd aluvázas, sok sebességes MTB, igazán teszett Évinek, örültem őszinte örömét, lelkesedését látva.
Testsúly: 89,5 kg. Most először 90 alatt! Hosszú idő óta nem mértem már meg a vérnyomásom, talán kicsit azért is, mert tudattalanul is hárítottam az esetleges rossz eredménnyel való szembesülést. Na, ezen a reggelen mégis rávettem magam, és a mért értékek várakozásomon felül jót mutatnak: 126/78. Ez, az előzményekhez (sokszor 160/110 fölött is volt) és a koromhoz képest abszolut rendben van. Éljen a teskontroll!!

Tollascsarnok Pécsen

Végre-végre! Létrejött, amiről minden tollaslabdás annyit álmodozott, amit csodálva láttunk pl. anno a svájci világbajnokságon járva: egy igazi, minden igényt kielégítő, kizárólag tollaslabda célokat szolgáló csarnok!
Pécsett, a Multialarm cég finanszírozásában, 9 pálya, szuper világítás, direkt a sportágunkhoz tervezett, alábélelt, rugalmas, tapadós padló, vendégszobák, hogy edzőtábor esetén meg lehessen szállni, öltözők, konditerem. Szuper.
Most volt a héten a hivatalos megnyitó, az ebből az alkalomból tartott bemutató mérkőzésre meghívták a legutóbbi Európa bajnok dán Kenneth Jonassent és az aktuális világranglistavezetőt, olimpiai ezüstérmest, az elmúlt hétvégi Super Series döntő győztesét, tehát a világ pillanatnyilag abszolut legjobb játékosát, a malajziai Lee Chong Weit.
Olyan jeles alkalom ez, amitől azt hiszem minden tollalslabda-rajongónak megdobban a szíve, így hát én is Zsebők Zolival és Indiánnal úgy döntöttünk, hogy leautózunk a jeles eseményre.
Mondhatom, nem bántuk meg!
A csodálatos létesítmény, az összegyülekező tollaslabdás család sok-sok kedves régi ismerőse, kikkel jóleső volt váltani egy-két szót, vagy legalább egy kézfogást, mosolyt, a sok lelkes, az izgalomtól és a közös örömtől kipirult fiatalabb és idősebb arc, és persze mindenek előtt a két világsztár fantasztikus játéka felejthetetlenné tette az estét.
Nem voltak teljesen egy súlycsoportban ugyanakkor, hiszen Jonassen a tavalyi EB megnyerése után gyakorlatilag abbahagyta a versenyzést, és ugyan technikai tudása változatlanul briliáns, de fizikailag nyilván nincs a topon. Lee, a maga bájosan rendetlen, mosolygós arcvonásaival, végtelenül szinpatikus játékával egy másik dimenziót, másik tempót jelentett, hisz ő abszolút a csúcson van, az év talán legfontosabb versenyéről érkezett. Igazából az volt az ember benyomása, hogy akkor csinál pontot, amikor akar, igaz, ehhez erősen akarnia kellett, tehát nem volt elég csak bemutatnia az ütőt, hanem sokérintéses, félelmetes tempójú, hajszálpontos, és nagyerejű ütésekből álló labdamenetekben kellett felőrölnie dán partnere ellenállását. Sajna, csak két játszmáig élvezhettük a pazar játékot, nem adott egy játszmát ellenfelének.

Az európai szövetség honlapja is beszámolt az eseményről, na és íme, néhány percnyi ízelítő a játékból. Meg még egy kicsi.

Ping-pong video

Felraktam a YouTube-ra egy kis klipet, amin meglátható, hogyan is pinyózom, nagyjából mostanában (még teljes súlyomban). Érdemes a HQ-ra kattintva nézni, úgy jobb minőségben látható.

Vissza a rendes kerékvágásba

A CeBIT-látogatás után ismét a dolgos hétköznapok: MTI-projekt indul (az MTI kőnyomatos híreinek digitalizálása, mintegy 700.000 oldal!), jövő héten kezdés, addig egy csomó dolgot be kell fejezni, úgyhogy nagy a hajtás.

Ismét a megszokott napirend, táplálkozás, aminek eredményeképpen a testsúly:

90.5 kg

Ez rendben van. Ettől a héttől elkezdtem a biciklizés után kicsit tornászni, egyelőre 4 x 12 felüléssel indítok, ezt növelem folyamatosan 4 x 25-ig. A jövő hónaptól pedig belép a fekvőtámasz is.

A hétvégi főzőcske: "bársonyos" burgonyaleves, túrós-sajtos calzone, kheera raita (mentás-joghurtos uborkalsaláta, indiai).

Készülődés Évi szülinapjára (jövő szombat).

Heti ping-pong meccs: zakó, megint nem sikerült a "köcsögütősöket" leverni. Csak nem akar ez sikerülni... Ezzel együtt most jól megy a játék, nagyon élvezem, és az erőnlétem, gyorsaságom is sokkal jobb.

Sajna, a CeBIT-es életforma nem kedvezett a testkontrollnak:

a testsúly: 92,5 kg.

Nem volt sport (csak sok-sok gyaloglás, de az úgy látszik kevés), volt bőséges reggeli, és volt vacsora is. Semmi baj, nagyjából erre számítottam, most, hogy hazatértem, visszazökken minden a régi kerékvágásba, reméljük, a korábbi tendencia is visszatér!

Hannover, CeBIT 5. nap

Reggeli után indulás. Egy kissé kínos közjáték zavarta meg a búcsút: Örs kollégánk, aki az utazás, szállás szervezésének felelőse volt, abban a tudatban volt, hogy a megrendeléskor, még októberben, ki is fizettük a szállás díját. Így amikor a háziasszony eléadta a számlát, ő azt mondta, hogy hisz már fizetve volt! Na, le is fagyott egy időre mindenkinek a szájáról a mosoly! Aztán persze viszonylag hamar kiderült, hogy Örs nem olvasta el figyelmesen a megrendeléskor kapott papírokat, a bankkártya számot csak meg kellett adni, a foglalás biztosítékaként, de nem történt kifizetés. Szerencsére a nálunk lévő kártyával a helyszínen is lehetett fizetni, így minden rendeződött (Sanyi ugyan nem volt túl boldog, egyszér a hiba miatt, másrészt a tavaly október óta történt árfolyamváltozás okozta veszteség miatt).

Az utunk hazafelé zavartalan volt, egyszer kavartunk csak el egy kicsit Usti nad Lebemnél, akkor is azért, mert Sanyi nem hallgatott a GPS-re. (Most tudtam meg, hogy a Lebe az Elba cseh neve.)

Este 1/2 8-ra értünk haza az irodához, 9-re otthon voltam, szeretteim körében.

Jó újra itthon!

Vasárnap nagy alvás után megnéztük a Made in Hungária c. filmet (az egész család), jól szórakoztunk, a lendületes muzsika jól közvetítette a rock and roll érzést, a fiatalságot, a szerelmet, a 60-as évek elejének elsöprő életigenlését.

Hannover, CeBIT 4. nap

Reggel nem kapkodtuk el a felkelést, jó alaposan bereggeliztünk a szokott módon, majd a lenti nappali egy másik szegletébe vonultunk a laptopokkal, és kicsit dolgozni próbáltunk. (MTI-s projekt előkészítése, OCR vizsgálódás: igazából szerintem fölöslegesen töltöttük el az időt, nem jutottunk semmi olyasmire, amit eddig is ne tudtunk volna, ami meg kérdéses, arra itt nem lehetett választ találni. Sebaj, belefért.) Egy óra felé végeztünk, és eldöntöttük, hogy ma elmegyünk várost nézni, és holnap reggel hazautazunk. A vásárba már nem akartunk kimenni, az idő esősre fordult, így nincs miért tovább maradni.

Először Cellében álltunk meg. Valóban olyan gyönyörűséges ékszerdoboz, mint amit az átutazós pillantások sugalltak: egységes, szépen karbantartott-felújított, máig elevenen élő, eredetileg 16-17. századi, faszerkezetes-téglás, csúcsos tetejű, felül az utca síkja fölé belógó (kicsit mint Amszterdamban) házakból álló utcák sora, bájos terekkel, az óváros egyik szélén lévő, széles vizesárokkal (tóval?) övezett hatalmas kastéllyal. A csepergő, néha beleerősítő eső sem tudta a nagyszerű élményt lerontani. Jó volt látni a kultúra kontinuitását: az ódon házak hajdani kocsibeállóiból előgördülő vadonatúj BMW-k, Mercedeszek, a négyszáz éve üzletként, vendéglőként, sörözőként folyamatosan működő „műintézmények” valami sóvárgó irigységgel bizsergették a szívemet.

A tervezettnél több időt töltöttünk itt, így Hannoverre nem sok időnk maradt. Azért (miután szépen, mintha zsinóron vezettek volna minket, bejutottunk a centrumba) egy-két órácskát, besötétedésig itt is tudtunk sétálni: a főtér takaros házai, a régi városházában készülődő esti parti fényei-zenéi, a téren emelkedő hatalmas tégla-templom fennséges, puritán monumentalitása, a helyi vásárcsarnok pezsgő kora esti élete-szinei-illatai kellemes benyomást hagytak bennünk.


Ugyanakkor ez csak egy nagyon kis izelítő volt egy milliós, lüktető nagyváros életébe, nyilván sokkal több idő kellene hozzá. Most ennyi fért bele.

Hazafelé beugrottunk egy útbaeső hipermarketbe, ahol is a holnapi útravalót, néhány otthonra szánt apróságot vásároltunk. Egy ilyen bolt csaknem teljesen uniformizált: a kapható dolgok 90 százaléka ugyanaz, vagy nagyon hasonló, mint idehaza, és az árak is átlagosan majdnem hasonlónak mondhatók.

Hazaérkezés után még egyszer bementünk az immár esti törzshelyünkké váló, 100 méterre lévő gasthaus-ba, ahol is pompás vacsorával búcsúztunk Bollersentől. A helyi vendéglős a helyi ánizsos pálinkával vendégelt meg minket (Heidegeist, én csak megszagoltam, persze) távozáskor. Megőrizzük jó emlékezetünkben!

Reggeli után: indulás haza!

Hannover, CeBIT 3. nap

A csütörtöki reggeli is az előzőhöz hasonlóan jó hangulatban tellt, kicsit ezúttal később indultunk, a tegnapi tapasztalatok nyomán, nem kell annyira sietni, így is el fogunk fáradni estére :).

Reggelinél volt egy érdekes beszélgetés, amelyben megint előjött az a szemléletbeni, személyiségbéli különbség, ami pl. Örs és Sanyi között van: vigyázzunk az értékeinkre, inkább ne dobjunk ki semmit, ha nem tudhatjuk biztosan, szükségünk lehet-e még rá, tervezzünk előre, adjuk meg a módját a dolgoknak, 100 százalékot akarjunk megvalósítani az egyik oldalon; dobjuk ki, amiről nem tudjuk biztosan, hogy szükségünk van rá, minden pillanatban újra és újra értékeljük át, alakítsuk a terveinket és a cselekedeteinket a pillanatnyi helyzetnek megfelelően, a beláthatóan biztosan megvalósíthatót, a 90 százalékot akarjuk elérni, a másik oldalon. Örök a dilemma, persze, mindkét oldalnak látom az igazát, ugyanakkor a személyiségemhez, az apámtól tanult ethoszhoz az előbbi áll közelebb: egyszer, de akkor rendesen kell megcsinálni a dolgokat; ha valamit elterveztem, akkor azt (ha csak nem lépnek fel igazán rendkívüli, előre nem látható új körülmények) megcsinálom, már csak azért is, mert a környezetemre tekintettel vagyok, nem okozok nehézséget másoknak. Ha igérek valamit, azt betartom. Lehet, hogy az üzleti életben nem lehet így működni? Szomorú, ha így van.

Na, irány a vásár!

A mai nap nem sok újdonságot hozott, egy-két pavilont Zolival, Örssel végigjártunk, de nem igazán láttunk izgalmas dolgokat. El is fáradtunk rendesen, így, miután Sanyival is összetalálkoztunk, még egy-két DMS-standon megállva, kicsit tárgyalva, de mentünk haza. Így is este lett, mire hazaértünk. Finom vacsi (szűzérmék nyárson sütve fűszervajjal, salátával és sült krumplival, 12 euró, gyümölcs tea), majd jóízű beszélgetés-sztorizás, majd pihi.

Úgy döntöttünk, holnap nem megyünk a vásárba, hanem reggeli után kicsit dolgozunk valamit itt a panzióban, majd elmegyünk várost nézni.

Hannover, CeBIT 2. nap

Reggel 8-kor volt a reggeli. Lobogott a tűz a kandallóban, lábunkhoz egy kedves német vizsla (vagyis inkább valami szetter-féle) dörgölődzött, a 3-4 -féle friss zsömle roppanva olvadt a szájunkban, a tojás, szalámi, sonka, vaj, dzsem mellé tea vagy kávé tejszínnel volt az innivaló. Ez a kedvenc étkezési műfajom, így érdemes élni!

Kicsit körülnéztem a panzió kertjében még indulás előtt, a határban szélturbinák forogtak, a ház mellett bocik legeltek. Idilli, 21. századi: együtt a hagyomány, a folytonosság és a modernitás, a fejlődés!

Egész simán bejutottunk a városba, pontosabban a Messe negyedbe, ami Hannover egyik külvárosának tekinthető. A bevezető autópályát – kiváló német precizitással szervezve – egyirányúsították: reggel a vásárváros felé, délután az ellenkező irányba lehetett használni mindkét oldal összesen 6 sávját, a lekanyarodáskor pedig kellő számú és határozottságú forgalomirányító-had terelt minket egészen az egyedi parkolóhelyig. Egy pillanatra se kellett megállni, pedig hihetetlen sok autó érkezett. Szomorúan jutott eszembe a hazai BNV vásárterülete körüli forgalmi helyzet: volna mit tanulnunk!

Maga a vásárváros beváltotta az előzetes „fenyegetéseket”: vagy 20 „A” pavilonnyi csarnok, hatalmas, ám viszonylag jól átlátható területen, rendezetten, kellő, jól átgondolt információs hálózattal. Az első napon lényegében a teljes vásárt végigszaladtam (szétváltunk, mindenki a maga útját járta), persze csak felületesen. Lényegében egy-két pavilonra szorítkozik a minket szakmailag érdeklő téma, így holnap elég lesz azokban alaposabban körülnézni. Nagyon rendkívüli dolgot nem igen láttunk, ami megmaradt bennem az a 3D TV, a tekintettel vezérelhető interfész, az egy kupacban elhelyezkedő, vagy 3 nagy pavilonnyi kinai (koreai, taiwani, stb.) ismeretlen kis cég tömege, az egyik kültéri pavilonféleség csodálatos faszerkezete, a grandiózus bajor söröző.

Mindnyájan elfáradtunk, mint a kutya, így a hazaautókázás után ugyan még elautóztunk a közeli városkába (Bergen), de csak mentünk egy kört autóval, ki se szálltunk, mentünk a szállásra. Megérkezés után még elmentünk a tegnapi étterembe vacsorázni (ezúttal én is ettem egy finom ételt az egész napos koplalás után), az összeszedett prosikat átlapoztuk közben, megosztottuk egymással a látottakat, majd pihi. Holnapra is kell az erő.

Nem kellett ringatni.

Hannover, CeBIT 1. nap

Kedd reggel indulás Hannoverbe, a CeBIT-re.

Előző este Nanyi már ott aludt, mivel reggel már ő vitte a gyerekeket suliba. Egész héten így lesz ez, köszönet és hála néki, nélküle nem jöhetett volna létre ez az utazás.

6-kor kelés, gyerekeket még megetettem, uzsonnát készítettem nekik, majd magamnak is készítettem az útra nehány szendvicset, majd irány az iroda. Oda megbeszéltük meg az indulást, nyolcra. Én értem be elsőnek, a többiek később jöttek, végül azért fél kilenc után kicsivel sikerült elindulni. Ugyanakkor teljesen hatalmába kerített az érzés, hogy minek is megyek én? Akarom én ezt igazán így, ebben a formában? Megint szembesültem azzal, hogy vannak olyan emberek, akiknek fontos az, hogy ha megbeszélünk valamit, hogy nyolc, akkor az inkább ¾ 8 legyen, mintsem 8 óra 10 perc, hogy ne okozzak másoknak kellemetlenséget, egyáltalán: empátia, míg másoknak ez nem számít, a saját működésmódja szerint éli az életét. Sokszor gondolom azt, hogy pl. a vállalkozáshoz, a vállalkozóhoz ilyen attitüd kell talán. Némi önzés, öntörvényűség, agresszivitás, dominanciára való törekvés. A szelídebb, toleránsabb, empatikusabb ember nem bír üzletember lenni. Majdnem egész úton ezen járt az agyam, tartott ez a nyomott hangulat. Az út Hannoverbe több mint ezer kilométer, kb. 11 órásra terveztük (csaknem egész úton autópálya). Úgy is lett, este fél nyolcra a szálláson voltunk. Nem tévedtünk el sehol (a GPS-nek is hála, persze), nem kerültünk dugóba, minden OK volt. Pozsony, Brno, Prága, Drezda, Lipcse, Halle, Braunschweig, Hannover volt az útvonal. Prága környékén kicsit esős, ködös volt az idő, a cseh-német határvidéken némiképpen hegyvidéki, még havas volt a táj, de az út végére még a nap is kisütött. Amúgy semmi látványos. A szállásunk Hannovertől kb. 60 km-re van, egy Bergen nevű kis városka egyik csatolt részén, Bergen-Bollersenben. (Itt volt a környéken az egyik hírhedt hitleri haláltábor, Bergen-Belsen.) A közeli, kicsit nagyobb város Celle, ami az átutazós első benyomásunk szerint gyönyörű! Azon kevés település egyike, amit nem bombáztak le a világháborúban, így sértetlenek a jellegzetes, fageranda-szerkezetű, téglás házai. Adandó alkalommal majd napvilágnál alaposabban megnézzük.

Maga a szállás egy kis panzió, szintén ódon, emeletes épületben, egy régi major közepén. A tulajok részint még viszik a gazdaságot (jószágok is vannak tán), részint egy kis fabútor üzemet működtetnek.

A pihentető alvás előtt még elmentünk vacsorázni (én nem ettem) a közeli helyi vendéglőbe, nagyon kellemes volt, és finom volt a kaja és a sör (állítólag).

március eleje

Testsúly: 91 kg

Pénteken meccs: MTSE (transzplantáltak), sima győzelem.

Szombaton Fürjes kupa. A csoportban 1 győzelem és két vereség: a győzelem szuper. Olyan csávót vertem, akitől legutóbb kikaptam, most jó alaposan visszavágtam néki. A két vereség egyike egy fiatal BSE-s kiscsaj, jobb már nálam. Ők nem kerületi-budapesti szintű játékosoknak készülnek, hanem NB1-esnek, akár válogatottnak, és pl. akivel most is játszottam, ő is ifjúkora ellenére már többet ping-pongozott életében, mint én. A másik egy idős, rutinos, nagyon „köcsög ütős” volt, nem igazán küzdöttem ellene. Pedig már sokszor elhatároztam, hogy most, majd most, végre megpróbálok igazán higgadtan, mégis küzdve játszani egy ilyen ellen (laza koncentráció), de aztán mégis, amikor ott vagyok, huss, elszáll a (lelki)erő, marad az idegbetegség, vagy jobbik esetben, mint most is, az érdektelenség. Pedig egyszer ezen túl kellene már lendülni! A vigaszágra jutottam így, ahol az egyenes kiesésés szakaszban egyet nyertem, majd a legszarabb asztalon játszva a második kanyarban veszítettem. Ez is egy olyan meccs volt, ahol küzdeni kellett volna, az ellenfél nagyjából olyan tudású volt, mint én, de nem tudtam. Bosszantó volt.

Utána irány haza, majd kicsi pihenés után a már klasszikusnak számító túrós-csokis sütemény! Remek lett.

Vasárnapra Jóska bátyámékat vártuk ebédre. Nagyon régen volt már nálunk, a felesége, Mária meg még tán sosem, és Orosz Zoltán triójának harmonika koncertje apropóján meghívtam őket. Vasárnap reggel egy rövid vásárlás után főzés: kacsasült (mell), snidlinges- rozmaringos vajas burgonyával, párolt lila káposztával. Előételnek pedig a fűszeres kacsazsírban, tepsiben sült hízott kacsa mája gyengéden pirított roppanós fehér kenyérrel, lila hagymával. Desszert pedig a fentebb említett süti. Felséges volt, nagy sikert aratott.

Egy apró intermezzo zavarta meg egy időre a jó hangulatomat. Úgy beszéltük meg, hogy egy órára érkeznek, úgy időzítettem az ebédet. Na, egy előtt 5 perccel jött Jóska telefonja, hogy még csak most indulnak (legalább egy óra az út tőlük)! Hú, nagyon mérges és csalódott lettem! Mi lesz így az étellel? Úgy készültem pedig! Ráadásul már mindenki nagyon éhes is volt. Némi morcos pauza után aztán sikerült visszatértem a jó hangulathoz, azt mondtam magamban: ááá, nem hagyom, hogy egy ilyen hülyeség elrontsa a kedvem, megoldom, hogy melegen maradjon az étel, amúgy meg csak annál jobban fog esni a kaja. Na, így is lett. Jó, erőt adó érzés volt felülemelkedni a rossz érzéseimen.

Ebéd után kis beszélgetés, majd a gyerekek közös (karaoke DVD, magyar musicallek) éneklése – vicces, ahogy Máté fiam a maga 9 évével arról énekel, hogy „két férfi küzd egy nőért, és nem számít más csak a kéj”, stb. – , Eszter zongorázása, rajzmutogatása következett. Eszter olyan szépen tud énekelni! Igazán nagy örömet szerez, mikor hallgathatom: szeretet, büszkeség vegyül az esztétikai élvezetbe.

Ezután elmentünk a koncertre a Csilibe, ahol megint megtörtént a csoda, ha nem is olyan mértékben, mint az előző alkalommal, de ismét elvarázsolt a csodás muzsika, a virtuóz előadásmód. Most más felállásban játszottak: a harmonika mellett gitár (Ursu Gábor) és bőgő (Pengő Csaba) alkotta a triót, és kevésbé jazzes volt a repertoár, sok népszerű dallam szólalt meg, de a hangzás, a briliáns technika, az áradó zene most is magával ragadott. Különösen a két Piazzola szerzemény meg a délszláv dallamok váltottak ki bennem a múltkorihoz hasonló érzelmeket. Jóskáéknak is nagyon tetszett, így remekül sikerült az egész nap.

• Testsúly = 92 kg: továbbra is minden a tervek szerint!
• A hétvégi főzés: májgombóc leves (daragaluska), tejfölös paprikás csirke tésztával, káposzta saláta: remek lett (másodjára a káposzta saláta is, az első adagot ki kellett hajítani, olyan rossz volt. Tanulság, a balzsamecet nem alkalmas erre a célra, és a káposztát nem szabad megfőzni, avagy csak egy egészen kicsit).
  
• Szombaton remek szaunázás és mozi: Gettómilliomos. A Trainspotting rendezőjének 8 Oscart kapó filmje a Bombay-i (Mumbai) gettóban nevelkedett srácról. Jó kis film volt.
• Vasárnap délutáni ping-pong a Postásban: szuper! Most éreztem rá igazán az új ütőre (szoftra): T05-T64 a Hybrid Wood fán.
  
• A zongorát átraktuk Eszti szobájába, már régebb óta szerette volna, Sandi ereje segedelmével sikeres volt az akció, és tényleg jobb lett így az elrendezés.

Testsúly: 93 kg.

Újabb remek hét telt el, többnyire jó és tanulságos élményekkel:

• Gyerekek farsangja ill. karneválja. Máté szomorúsága.
  

Pénteken volt Máté iskolájában a farsang. Fiam fel akart öltözni (nem kötelező náluk, csak aki akar, az vesz részt az egyéni jelmezversenyben), lovag lett (pontosabban otthon még Oroszlánszívű Richard volt, csak aztán amikor a versenyt moderáló tanár megkérdezte, "kinek öltöztél?", akkor már csak a lovag kinyögésére volt bátorság). Máté fiam nem egy nagy szereplő, ugyanakkor persze nagyon is óhajtaná a sikert. Szerintem nagyon jól nézett ki: páncélsisak papírból, ezüstszín palást bőr övvel, benne fakard és fatőr, egyik kézben oroszlános címerpajzs, másikban papírlándzsa. A malőr az volt a dologban, hogy kicsivel hamarabb, egy másik osztályban valaki szintén ennek öltözött, és majdnem ugyanúgy nézett ki, mint ő... Az eredményhirdetésnél aztán csak annyit mondtak, hogy "díjazott a khmnyclmsszt számú lovag", és azt hitte (meg az osztálytársai is), hogy ő az, kiment és átvette a jutalmat. Aztán kiderült persze, hogy a másik fiúról volt szó, vissza kellett adni a jutalmat. Volt nagy sírás-rívás, persze. Amikor aztán megnyugodott, akkor már rendben volt minden. Az a szokás ebben a suliban, hogy minden osztály közösen is előad valamilyen jelmezes produkciót, ők valamilyen twisztelős csapat voltak, zenészekkel, dzsesszes ruhában, aranyosak voltak, állítólag. Azért állítólag, mert nekem kidőközben el kellett mennem Eszterhez.

Náluk ún. Népek Karneválját tartottak. Az iskolai nyelvoktatás részeként egyszer egy évben az osztályok valamilyen kis műsorral készülnek, amely az általuk tanult nyelven és/vagy az adott nemzet kultúrájához kötődően ad elő valami vicces kis jelenetet. A felsőbb évesek, mélyebb nyelvismeret birtokában bonyolultabb szövegeket mondanak, az alsóbb évesek egyszerűbbet, de a lényeg a nyelv kötetlen formában való gyakorlása, a jó hangulat. Mert persze a jó értelemben vett hülyéskedésen van a hangsúly, legtöbb esetben. Eszterék Megasztár paródiát adtak elő, jópofák voltak. Lásd ezt a videót, melynek az még a kuriózuma számomra, hogy ez az első HD felbontású (1280x720 MP4) videóm a YouTube-on (a jobb alsó sarkában lévő "Watch in HD" feliratra kell kattintani (persze csak akkor érdemes, ha elég jó a netes sávszélesség, no meg a gép elég erős a HD video lejátszásához).

• Ping-pong edzésen házi meccs: flow. A laza koncentráció művészete.

A pénteki edzésen elvileg meccsünk lett volna, ám az ellenfél lemondta. Ugyanakkor mindenki fel volt izgulva, meccsre készült, így hogy ne menjünk haza kielégületlenül, gyorsan megszerveztünk magunk között egy házi meccset. Négy asztalon, 4-4 ember alkotta csapat meccs. Jó ellenfelekkel, köztük olyanokkal is akikkel ritkán játszom, és elvileg jobbak nálam. Ezek közül az egyikkel igen nagyot játszottam (Péhl Tomi, balkezes támadó játékos), tán még sosem ment ilyen jól, és nagy csatában, szoros 5 szettben, a döntőben 12:10-re legyőztem! Olyan jó érzésem volt, hogy csak na. Képes voltam arra, ami a jó játék feltétele, hogy végig tudtam koncentrálni, ugyanakkor nem váltam görcsössé. Az első játszmát simán nyerte, a másodikban 20:18-ra (!) kaptam ki, ám ezután is ugyanúgy tudtam küzdeni, és ugyanakkor bátran játszani a saját játékomat, de nem erőltetve azt, ami nem működött ellene. Ilyenkor nem zavar semmi külső tényező, nem is igazán érzékelem a külvilágot, avagy csak felszinesen. Olyanféle állapot ez, mint a pszichológiában használt kifejessel élve, a flow. Tehát amikor úgy teszünk valamit, hogy abban teljesen elmerülünk, teljesen jelen vagyunk annak, és semmi más nem zavarhat ebben. Nem érzékeljük az idő múlását sem. Ilyenkor vagyunk a leghatékonyabbak, omnipotensnek érezzük magunkat. Ez az igazi öröm forrása, ezt az állapotot volna jó fenntartani mindenféle tevékenységünk közben. Ugyan könyvtárnyi irodalma van, hogy lehet a flow-t létrehozni, fenntartani, azonban igen illékony a dolog, nehezen megragadható, szubtilis tényezők kölcsönhatásaként áll össze, időnként. Mindenesetre jó benne lenni!

• Újabb remek főzőcske: gyömbéres-gombás táska tojásos-zöldséges rizzsel

Ez úgy kezdődött, hogy volt otthon a hűtőben, lefagyasztva egy csomó géva gomba. Nagypapától szoktuk kapni, ő gyűjti a Duna árterében. Kétféle "kiszerelésben" szokott hozzánk érkezni: a nagyobb méretűekből remek rántott gomba készíthető, a kisebbeket (ezeket András le is szokta darálni) eddig általában fasirt készítéséhez használtuk. Ilyenkor mindig probléma, hogy nem igazán akar összeállni, na meg sok fasirtot csinálni, kisütögetni kissé macerás. Most oly ötletem támadt, hogy tán jó volna valami táskába töltve kisütni. Innen tehát a receptötlet:

3 csészényi liszből (fele lehet rétesliszt), 3 tojásból. és 1-2-3 csészényi (igény szerint) vízből, teáskanálnyi sóból jó kemény, rugalmas tésztát gyúrok, majd cipót formálok belőle, és vizes ruhába göngyölve félreteszem pihentetni, úgy két órácskát. Egy wokban decinyi finom oliva olajat forrósítok. Apróra vágott 3-4 gerezd fokhagymát, és két hüvelyknyi, szintén apróra vágott friss gyömbért adok hozzá, kissé megpirítom. Beleteszem a gombát (más fajta gombával is lehet: laska vagy akár sampinyon gombával is, lényeg, hogy jó apróra kell vágni, avagy ledarálni), sózom, borsozom, majd kicsit párolom. Ezután felöntöm fele csirke alaplével és fele fűszeres fehérborral, hogy ellepje. Némi szójaszószt is adok hozzá. Fedő alatt párolom, amíg a gomba majdnem megpuhul. Ekkor beleteszek egy csokornyi apróra vágott friss zöld bazsalikomot, és egy apróra vagdalt kaliforniai paprikát. Mikor a paprika is majdnem jó, leveszem a fedőt, és hagyom a levet elpárologni, hogy sűrű, masszaszerű állaga legyen. Közben folyton keverem, nehogy leégjen. Félreteszem, hagyom kihűlni. Amikor már kihült, kb. felényi mennyiségű reszelt mozzarella sajtot keverek belé (fele füstölt, fele sima). A tésztát előveszem, átgyúrom, majd jó vékonyra nyújtom (2-3 mm). Késsel négy- vagy háromszögletű darabokat vágok ki belőle. Kanállal a közepükre púpozok a gombás-sajtos keverékből, majd sarkait felhajtva kis batyukat készítek belőlük, a széleket jól összenyomkodva. Ha jó lett a tészta, akkor szépen összeragad, ha nem akar, akkor meg lehet kenni a széleket tojással, és úgy összeragsztani. A wokban bő olajat forrósítok, majd a táskákat ebben pirosra-ropogósra sütöm. Basmati fajtájúból (ez szerintem a legfinomabb, fehér, hosszú szemű, illatos-aromás indiai rizsfajta) készült tojásos-zöldséges rizzsel tálalom.  Ez úgy készül, hogy wokban kicsi oliva olajon 1-2 gerezd zúzott fokhagymát pirítok, 4-5 felvert tojást sütök rajta, állandóan kevergetve. Erre dobom a sós vízben megfőzött rizst, a gyufára vágott, szintén megpárolt sárgarépát, kínai kelt, babcsírát, bambuszrügyet, kaliforniai paprikát, ami van. Kevergetve együtt pirítom őket, majd snidlinget vágok bele, sózom, borsozom. Gombás barnamártást és fekete olajbogyót adok hozzá. A gyömbéres-gombás táska egyébként hidegen, csak úgy magában is igen finom.

• Mitsoura koncert

Szombaton újabb koncertlátogatás: Mitsoura a Marczibányi téren, Zolival és Barbival (kollégám és menyasszonya). Remek zenészek izgalmas hangzású, vizuálisan is "erős" koncertjét élvezhettük, kicsit még hosszabban is jó lett volna. Indiai és arab és cigány és nyugati jazzes elemek, izgi hangszereken (különleges tónusú ének, kaval, gadulka, tabla, citera, elektronikus hangszerek), a háttér-kivetítőn megelevenedő hindu eposzok hősei keverednek naív roma festészet figuráival, forgó-örvénylő indiai mandalákkal. Az együttes honlapja: http://www.mitsoura.net (egy csomó zene és videó is van ott, jó kis honlap, érdemes megnézni).

A YouTube-on is van egy csomó, pl:

• Elindult az osztálytalálkozó szervezése
  

Immár több mint harminc éve érettségiztünk, így elérkezett az ideje egy újabb érettségi találkozónak. A 25 éves nagyon jól sikerült, nem lesz könnyű azt überelni, de megpróbáljuk. Remélem, minél többen el tudnak jönni! Most abban a fázisban tart a dolog, hogy kiment az első körlevél, várjuk a visszajelzéseket, hogy pontosíthassuk az elérhetőségi adatokat. A neten csináltunk egy mindenki által elérhető, szerkeszthető táblát, ahol az összes ember adatai megtalálhatók. Senki nem tartja a kapcsolatot mindenkivel, de mindenki tud(hat) egy-két emberről valamit, így talán sikerül elérni minden embert.

• Elmerülve Főzy Pisti fotóiban
  

Egyik legkedvesebb hajdani gimis osztálytársamról van szó. Geológus lett (már a gimiben is az akart lenni, amennyire visszaemlékezem, a kezdetektől), pontosabban paleontológus (őslénykutató), a Természettudományi Múzeumban dolgozik, számos könyv és publikáció kiváló szerzője. Három gyönyörű, tehetséges lányával, bájos-kedves feleségével, tündéri nagymamájával él együtt. Egy ideje fotózgat, egészen kiváló színvonalon. Nem csak a témák érdekesek. Bár a munkája, személyes érdeklődése révén az ország, a Föld kivételes helyein járt és készített felvételeket, emberekről, tájakról, állatokról, növényekről, ásványokról. Hanem egyrészt a színek, sokszor a kompozíció, másrészt és főleg pedig a bennük búvó, belőlük előbúvó hangulat, gondolat az izgalmas. Az intimitás és a grandiozitás, a kivételes pillanatnak és a tipikusnak a megragadása. Bepillantást enged otthona, tárgyai intimitásába, családja körébe, barátai nevetésébe éppúgy, mint a tudományos érdekességű kövületek világába. Fotóit a Flickr nevű hatalmas fotómegosztó közösségi szájton láthatjuk, a következő címen: 

http://www.flickr.com/photos/54401632@N00

 A webhely egyébként is nagyon érdekes: nem pusztán csak a fotók közzétételét teszi lehetővé, hanem valóságos "webkettes" alkalmazásként közösségépítő is: kommentezni lehet a képeket, a kommentekre reagálni, különböző listákat (tematikus, kedvenc, stb.) lehet benne létrehozni. Egymás képeit böngészve könnyen "összetalálkozhatnak" a hasonló érdeklődésű, értékrendű emberek, ráadásul a kommenteket olvasva nem csak a szerző magyarázatai gazdagítják a képet (bár az is sokat pluszt ad a kép keletkezési körülményeinek, "sztorijának" bemutatásával), hanem a szerzőt körülvevő finom szocio-hálót is érzékelhetővé teszi, ami a kommentező barátokból, ismerősökből fonódik. Nagyon izgalmas kalandozás!

Hajrá Gabi, csak így tovább!

Most csak rögzítem a mérkőzés állását. Testsúly: 94 kg.

Négy hét telt el...

Négy hét telt el...

A testkontroll eddig várakozáson felül jól halad, nem okoz lényegében semmilyen nehézséget a vállaltak betartása. Biciklizés: 7-es fokozaton, 45 perc alatt kb. 18 km, ez nagyjából 25 km/h sebességet jelent, ez rendben van. Február végéig ezt kell még oda fejleszteni, hogy 8-as fokozaton is menjen ez a tempó. Márciustól jöhet azután mellé a torna.

A testsúlyom most: 96 kg.

A meditálás, mint önálló "tevékenység", nem igen fér bele az időrendbe, de azért amikor módom van rá, pl. utazás közben, gyakorolom, így is sok erőt ad.

Nagyszerű hétvégém volt. Ott kezdem, hogy pénteken meccsünk volt azzal a csapattal, amely az őszi szezon listavezetője lett, és akitől az első meccsen simán kikaptunk. Na most sikerült visszavágni! Volt egy 3 partis srác, az mindnyájunkat leverte (sztem messze nem kerületi szintű játékos, nem tudom, mit keres itt), de a másik két embert mindhárman legyőztük, és a páros is majdnem meglett, így nyertünk 6:4-re. Jól ment a játék!

Szombaton a szokásos bevásárlás után remek főzőcske következett.

Nagyon szeretek főzni, élvezem az alapanyagokkal való játékot, a kisérletezést. Gyakori, hogy ugyan valami konkrét recept a kiindulás, de azután az éppen rendelkezésre álló nyersanyagoknak, vagy egyszerűen pillanatnyi hangulatomnak engedve valami más lesz belőle. Általában sikeresek ezek a kalandok, jóízűen falatozó családom látványa kellő megerősítés az alkotó számára. Most éppen a következőt "alkottam":

20 dkg füstölt szalonnát kiolvasztottam egy wokban, a pörcöt félretettem. A zsírján 3/4 kg apróra vágott csirkemellett pirosra sütöttem, majd félretettem. A maradék zsírhoz kevés olívaolajat téve benne egy fej vörös hagymát üvegesre pirítottam, majd 3-4 gerezd apróra vágott fokhagymával és egy hüvelykújjnyi, szintén apróra vágott friss gyömbérgyökérrel tovább pirítottam. Beletettem egy 40 dkg-os bambuszrügy konzervet, felöntöttem kb. 3 dl tokaji sárga muskotály borral, sóztam, borsoztam, majd fedő alatt puhára, de azért még ropogósra pároltam. Visszatettem belé a pirult csirkemellet, a szalonnapörcöt, majd beletettem 20 dkg gombát és 20 dgk spárgát (konzerv). Hozzáadtam két evőkanál curryt. Némi együttes rotyogtatás után felöntöttem 3 dl tejszínnel, még egyet rotyogtattam, hogy a mártása kissé összesűrűsödjön, majd fussili (orsó) tésztával tálaltam. Remek volt.

A desszertet ezután készítettem el, ami lényegében egy hagyományos túróslepény volt, kissé megbolondítva, a következőképpen:

30 dkg lisztet 10 dkg vajjal, 5 dkg zsírral, 2 tojással 1 dl tejfölben elkevert 1,5 dkg élesztővel, 1 ek cukorral csipet sóval jól kidolgozott tésztává gyúrtam, újjnyi vastagra nyújtottam, maj d zsírral kikent tepsibe nyomkodtam, a széleit kissé felhajtva. 1 kg jó, nem savanyú, villával áttört túrót 10 dkg vajjal, 3 tojás sárgájával, 4 zacskó (Bourbon) vaniliás cukorral, a tojások habbá vert fehérjével, ízlés szerint cukorral (nem csinálom nagyon édesre!) összekeverem, majd a tölteléket a tepsiben lévő tésztára simítom. A tetejét óvatosan megkenem a maradék 4 dl tejföllel. 200 °C-os sütőben a középső rácson 30-40 perc alatt addig sütöm, míg a teteje már szépen kezd pirulni, és a szélén a tészta is már megsült. Közben 30 dgk finom, selymes étcsokoládéból (esetleg tortabevonóból, ha az van), némi hollandi kakaóporral dúsítva, 1 dl tejszínt hozzáadva, és evőkanálnyi őrölt fahéjjal ízesítve folyékony masszát olvasztok (vigyázni kell, hogy ne kapjon oda az alja!), majd ezt a csokimasszát a megsült lepény tetejére öntve szépen elsimítom. Dermedésig egy-két órára hűvös helyre félretettem. Vigyázni kell vele, hogy a családtagok ne dézsmálják meg kihűlés előtt.

Ezután - kedves sógornőmtől kölcsönkapott kocsival -  elmentünk kedvesemmel szaunázni (imádunk szaunázni, ha tehetjük, akár minden hétvégén mennénk), majd moziba (Woody Allan: Wicky, Cristina, Barcelona - bájos, de közepes). A Művész moziban találkoztunk néhány kedves ismerősünkkel (Virág, Leleszi Zoli, Juhász Gábor), az is klassz volt, még ha csak pár szót is tudtunk beszélni.

Másnap jó sokáig aludtunk, majd elmentünk Mátéval hármasban a Tropicariumba, halakat nézni. (Eszter elment a nagymamájához, ruhát varrni. Mostanában ez az egyik hobbija, hogy papíron ruhákat tervez, ez az egyik első darab, ami meg is valósult, egész klafa lett.) Nagyon élveztük a színpompás víz alatti világot. A nyálkás óriáscsigákat, csótányokat, pókokat kevésbé találtuk vonzónak. Elvittem magammal a kamerát is, remélem sikerült néhány jó felvételt készítenem, ha kicsit megvágom, majd felteszem ide.

Délután pedig egy felejthetetlen koncert tette teljessé a hétvégi programot. Ez talán megér egy külön bekezdést.

A helyi művelődési házban (Csili, tőlünk 5 percre), 17 órai kezdettel hirdették Orosz Zoltán harmonikaművész és barátai koncertjét, gondoltuk, itt van a közelben, mért ne mennénk el. A közönség elég vegyes volt, kissé provinciális (tudod, esemény a faluban, szépen kiöltözve ott van a körorvos, a nyugdíjas tanítónő meg a postatiszt is, gyerekekkel együtt). Orosz Zoltán harmonikázott, Sipeki Zoltán gitár, Lattmann Béla basszgitár és Horváth Kornél ütősök. Én bevallom őszintén, korábban soha nem hallottam Orosz Zoltán nevét, de most egy életre megjegyeztem magamnak ezt a páratlan tehetségű, igen szerény ember benyomását keltő, végtelenül szimpatikus muzsikust. Alapvetően leginkább jazzt játszottak, olyan jazzt, amibe belefér az argentin tangó, a francia sanzon, a délszláv kolo megannyi színe, zamata is. Klasszikus sztenderdek feldolgozásai mellett sok saját szerzeményük is volt. Némely kompozíció Santana kongás-gitáros hangzását, mások a Weather Report fúziós zenéjét, Horváth Kornél játéka sokszor ázsiai, avagy karibi ütősök világát idézte. Ezernyi szín, ám nem összevisszaság. Úgy siklottak át egyik stílusból, egyik érzésből a másikba, hogy sima volt az egész, folyamatosan áradó és természetes. Olyan érzelmeket váltottak ki bennem, ami már alig volt elviselhető, tovább fokozható. Zenét hallgatva nagyon régen éreztem ilyet utoljára, potyogott a könnyem, nevetni és sírni kellett.

Egy ifjúkori emlék jutott most az eszembe, amikor szintén nagyon megérintett a zene. Középiskolás voltam, életemben először akartam szilveszteri bulit rendezni. Nagy várakozással készülődtem, meghívtam osztálytársaimat, barátaimat, ám csak nagyon kevesen jöttek el. Lányok egy sem, és akik ott voltak, azok is hamar elmentek. Ott maradtam a csalódásommal, serdülőkori világfájdalmammal, lényegében egyedül. Lefeküdtem a földre az elsötétített szobába, a fülem két oldalához tettem a hangszórókat, és jó hangosan Santana koncertlemezét hallgattam. Akkor is sírtam, az önsajnálat rezonált bennem a zenével. Szar volt és mennyei, mélyen felkavaró.

Koncert után egy darabig csak bambán tudtam nézni magam elé, kedvesem kérdezte is, hogy csak nincs valami bajom? Hát nem volt, minden, MINDEN a legnagyobb rendben volt.

Az még külön fokozta az élményt, hogy elvittem magammal a koncertre a látcsövet (Máté fiamnak kaptam szülinapjára :), és általa annyira közel kerülhettem a zenészekhez, az arcuk, kezük minden rezdüléséhez, hogy szinte éreztem őket.

Odahaza azután megnéztük kicsit a neten, ki is ez a "hermónikás", persze hogy régi motoros már. A You Tube-on van egy csomó felvételük, álljon itt egy, ízelítőül:

Van honlapja is néki: http://www.harmonika.hu

Még egy kölönös érdekességgel ismerkedtem meg ezen a koncerten, egy ütőshangszerrel, amit még soha sem hallottam korábban. Úgy hívják, hogy Hang Drum, Horváth Kornél játszott rajta, varázslatosan.

A hangszerről egy  példa:

Ha többet akarsz tudni a hangszerről, lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hang_dob

Na szóval, felejthetetlen hétvége volt!

... Mindig van egyrészt-másrészt

A testkontroll továbbra is a tervek szerint halad: 99 kg

... Mindig van egyrészt-másrészt. Mert a dolgok nem fekete-fehérek, hanem árnyalatosak, szürkék, jobb esetben szinesek. A dolgok soha nem önmagukban valók, hanem részei valaminek, viszonyulnak valamihez. Csak így, ezáltal van értelmük, jelentésük. Még a puszta percepció is ilyen.

Az ember hajlamos belefeledkezni a saját nézőpontjába, pedig izgi dolog meglátni a dolgok másik oldalát, másik ember szemével nézni egy helyzetet. És persze - feltéve, hogy nem gondoljuk magunkat csalhatatlannak - így teljes, így kiegyensúlyozott a világ...

Voltunk a múlt héten a kedvesemmel egy koncerten, a Művészetek Palotája Fesztivál Szinházában, ahol is egy műsorban szerepelt két együttes, az egyik a Kampec Dolores, a másik pedig a Zuboly.

Egészen más nézőpontból, más zenei eszközöket használva "beszéltek", mondtak számomra ugyanarról a dologról - miszerint az élet szép és gazdag, és vigyázzunk rá, ne hagyjuk, hogy elrontsák, hogy elrontsuk - klasszakat.

A Kampec Dolores emelkedett, költői, jazzes megközelítése (elsősorban Grencsó invenciózus szaxofon játéka és a dobos feszes ütemei révén) mint zene, nekem személy szerint jobban tetszik, mint a Zubolynak a  "blődli-határt" súroló, sokszor proteszt tartalmú, polgárpukkasztó, karcos muzsikája, tehát ha csak zenét akarnék hallgatni, az előbbit választanám.

A Kampec Dolores komplett színpadi produkcióval mutatkozott: az énekesnő narrációja a dalokat  egy laza, költői történetfűzérré kapcsolták. Az előadás alatt a színpad hátterében pedig egy vetített háttér mögött árnyjátékot táncoltak táncos lányok. A szines hátterek szabálytalan, néha habos, másszor mozaikszerű formákból, és hol a láva, hol a dzsungel, hol a páva farka erőteljes színeiben pompáztak. A táncosok az aktuális zene, illetve a narráció tematikájához lazán kapcsolódó mozgássorokat adtak elő. (Volt egy fajta játékuk, ami különösen tetszett: két táncos szerepelt benne, az egyik az égi isten, a másik a földi ember megszemélyesítője; kezdetben az isten mozgatta az embert, mint valami bábut, majd aszerint, hogy milyen közel voltak mélységben a fényforráshoz ill. a vászonhoz, változott a méretük, egymáshoz viszonyított arányuk, viszonyuk; kézenfogták egymást, és hol az egyik volt óriási és a másik törpe, hol fordítva, hol meg egyméretűek-egyenrangúak voltak.) Nagyon látványos, izgalmas volt.

Ime egy kis ízelítő:

Honlapjuk: http://kampecdolores.hu

A másik banda, a Zuboly, minden, csak nem emelkedett: földhözragadt, hétköznapi dolgokat parodizáló, egyfelől rappes, másfelől népzenei (szó szerint, mivel az egyik oldalon Busa Pista MC bézból sapkában reppel meg szájbőgőzik, a másik oldalon meg Benke Félix énekel népdalokat, meg játszik fűszálon, kettejük között meg a szemüveges Hock Ernő bőgőzik, és a főnök, a dumastílusában Wahorn legjobb napjait idéző Ágoston Béla szaxizik); jazzes és operettes. Gátlások nélkül nyúlnak mindenféle zenei stílushoz, előadóhoz, néha valósággal "bunkóskodnak" (zeneileg), ugyanakkor remek zenészek mindannyian. Fergeteges koncert volt!

Ebből is egy kis ízelítő a You Tube-on van még egy rakás):

Honlapjuk: http://www.zuboly.com

Büszkeségünk

Ma volt Eszter lányunknak a félévi biziosztás, csupa ötös lett, ráadásul a tárgyak többségéből (nyolcból!) szaktanári dicsérettel!

Köszönöm szépen kislányom, büszke vagyok rád!

Új szituációk

100 kg

Ez a bejegyzés kicsit hosszasabb akart lenni eredetileg, nem csak az aktuális testsúly regisztrálása, csak mikor éppen elkezdtem volna írni, akkor közölte kedvesem, hogy most el kell mennie az édes kis Botondhoz, sógornőm másfél éves gyermekéhez bébiszitterkedni, ugyanakkor ott volt nálunk az általa odahívott Erika, Csilla, Tamara is (Csilla Eszter lányom barátnője, volt osztálytársa,  az ő húga Tamara, és Erika az anyjuk), így kissé lehangolódván abbahagytam az írást, csak a súlymegjelölés maradt. De most, néhány nap elteltével folytatom azzal, hogy miért is hagytam akkor abba, pontosabban hogy milyen érzéseket keltett bennem ez a szituáció. Hasonló - rossz - érzéseim máskor is szoktak lenni hasonló helyzetben, így a dolognak tán van tanulsága.

Azt hiszem, személyiségem egyik rögzült vonása, hogy akkor érzem jól, akkor érzem biztonságban magam, ha előre eltervezhetem a dolgokat, és azok a tervek szerint is alakulnak. Ha valami megzavarja ezt, vagy legalább is úgy látszik, hogy felborul az előre elgondolt szituáció, valami improvizálásra kell, hogy sor kerüljön, az feszültséget kelt bennem, rosszul érzem magam, igyekszem az ilyen helyzeteket elkerülni. Különösen akkor érzem kényelmetlenül, kissé megbántva magam, ha úgy vélem, hogy valaki más "hibájából" kerülök váratlan helyzetbe. Számtalan ilyen szituáció adódik: váratlan emberek felbukkanása, idegenekkel való, "felkészületlen" beszéd (pláne ha pl. nem magyarokról van szó), közös program, időbeosztás változása, egyáltalán, bármi új, ismeretlen helyzet, stb. Ennek nem mond ellene az, hogy ha van időm felkészülni az új helyzetre, magamban előre kicsit "lejátszani" a dolgot, akkor már nem óddzkodom általában tőle.

Van, lehet ennek néha előnye, valahogy felelősségteljesebbnek vélem sokszor az én attitüdömet, ugyanakkor sokszor indokolatlanul "parázok", jó volna sokkal könyedebben, kevesebb rágódással fogadni az élet felkínálkozó lehetőségeit. Főleg fiatalabb koromban sokszor volt az, hogy az említett rossz érzés, félelem miatt elszalasztottam olyan oldot, amit azután utólag nagyon sajnáltam. Tipikusan ilyen szituk voltak az ifjúkori "csajozós" lehetőségek. Sokat emésztettem ezek miatt magam.

Kedvesem nálam sokkal spontánabb, azt hiszem, kevésbé rágódik előre az új szituációkon, néha talán felelőtlennek, vagy naívnak is látom, ugyanakkor pl. sokkal könnyebben talál szót idegenekkel is. Sokszor volt már az, hogy ő alakított valamit, amitől először rosszul éreztem magam, azután meg, miután megtörtént a dolog, kiderült, hogy tök jó volt minden, fölöslegesen aggályoskodtam magamban. A most vasárnapi konkrét eset is lényegében ilyen: miután elment bébiszittelni, Erika hamarosan szintén elment, nem is volt vele semmi dolgom. Egy másik ilyen volt, amikor Eszter szülinapjára elmentünk egy régi osztálytársához, akinek lovas farmja van a Pilisben. Magamban attól is tartottam kissé, nem akartam belül, ha rajtam múlt volna, biztos nem megyünk (ellenérzéseimet ugyanakkor magamban tartottam), ugyanakkor nagyon klasszul sikerült a kirándulás, Eszter lovaglása, és nekem is nagyszerű élmény volt az egész. Vagy amikor Évi kedves angol barátja, Graham eljött hozzánk, főleg eleinte: 'Hú, mi lesz, ha beszélnem kell vele!'

Tanulság? Lazábban, kölyök!

Küzdelem az ellenféllel avagy magammal?

Versenyszerűen asztaliteniszezem (középiskolás koromban kezdtem, azután vagy 25 eszetendőre a tollaslabda vette át az uralmat a sportaktivitásomban, ám körülményeim alakulásával, térdem állapotával összhangban néhány esztendeje visszatért az ifjúkori sportág), a lehető legalacsonyabb osztályban (kerületi bajnokság - ez Budapesten egyfajta körzeti bajnokságot jelent, 3-4 ilyen van a fővárosban). Abban az egyesületben, ahol gyerekkoromban játszottam, volt ugyan edző, kicsit tanítgatott is kezdetben az alapütésekre, ám már abban az időben is inkább egymástól, az edzéstársaktól, az ellenfelektől, a nagyobb tudású játékostársak, a nagy versenyek, a TV-közvetítések megfigyeléséből csipegettük össze játéktudásunk morzsáit. Mindenki lényegében magára utalt autodidakta volt. Következésképpen azóta sincsenek meg az igazán tudatosan tanított, kimunkált mozdulatelemek, hanem csak ösztönösen beidegződött komlex mozdulatsorok. Ilyen alacsonyabb szinten, ahol én játszom, ez elég tipikus, nem is jelent különösebben gondot addig, amig megelégszik az ember ezzel a nívóval. De ha tovább szeretnék lépni, illetve olyan ellenfél, helyzet adódik, amikor változtatni kellene valamit az aktuális játékon, akkor már nagy nehézséget jelent ez. A társak sem állanak sokkal magasabb szinten e tekintetben, így csak hályogkovácsok módján támogatjuk egymást, vajmi kevés sikerrel.

A ping-pong sajátossága, hogy rendkívüli gyorsasága miatt még ezen a szinten is az érzékelési, mozgásvezérlési küszöb körül zajlik a játék. Tehát olyan apró jelekre (az ellenfél mozdulatai, a labda íve, pozíciója, hangja, a kézben tartott ütő érzékelése) kell villámgyorsan reagálni, amiket tudatosan szinte nem is lehet felfogni, és olyan finomam kell koordinálni a test, a láb, a kéz izmait, hogy az szintén tudattalan szinten zajlik. Ahhoz, hogy ez jól menjen, egyrészt jól kell tudni "olvasni" a játékot: időben felmérni a helyzetet, látni, hogy milyet, hogyan, hová üt az ellenfél. Ennek nyomán helyes döntést hozni, a begyakorolt mozgásrepertoárból előhívni a megfelelő mozdulatot, végrehajtani azt, majd azonnal visszaállván készenléti helyzetbe, várni a következő labdát. Ez nem egyszerű feladat.

Ha iskolázott játékos az ellenfél, akkor viszonylag következetes, rendezett a mozgása, elég biztonságosan következik az előkészítő mozdulatelemekből, lábmunkából, test- és kéztartásból, hogy milyen ütés várható. Sőt, gyakran az én ütésemből következik, hogy milyen válasz jön rá. Persze fordítva, minél képzetlenebb az illető, gyakran annál kevésbé kiszámítható, annál kevésbé következtethető a "felvezetésből" a végeredmény. Ha ráadásul ez az "irregularitás" sok évtizedes rutinban stílussá, nagyfokú labdabiztonsággá kristályosodik, akkor számomra igazán nehéz feladatot jelent az ilyen ellenfél legyőzése.

A fentieken túlmenően van még ráadásul egy olyan plusz faktor is a dologban, ami számomra (és még sok más versenyzőnek is) különös nehézséget okoz: ez pedig az ütők, ütőborítások sokfélesége, és az ebből következő nehezen kiszámíthatóság. Ez a jelenség semmilyen más ütős sportban nincs meg. Vannak táadó szoftok, védekező szoftok, ún. "anti top spin" borítások, vannak szemcsés felületűek, vékony és vastag szivaccsal rendelkezőek, ráadásul ezek a különböző ütőfákon más és más módon viselkednek. Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát közöttük!

A legtöbbhöz többé-kevésbé könnyen lehet alkalmazkodni. Az ember ütöget egy kicsit a soros ellenfelével, különböző ütésfajtáknál megtapasztalja a visszaérkező labdák jellegzetességeit, hozzáigazítja a mozdulatait, az ütések kívánt erősségét, szögét. Van azonban néhány olyan borítás, amihez nekem különösen nehéz alkalmazkodnom: az antihoz és a szemcséhez. Az ilyen borítást használó játékosoknál az a gyakori, hogy eltérő a két oldal, pl. az egyik oldalon szoft vékony szivaccsal, a másikon szemcse. Vagy az egyik oldalon anti, a másikon szemcse. Mindegyik (számomra) közös lényege, hogy nagyon máshogyan kell ellenük játszani, mint ahogyan én tudok, illetve szeretek. Az ehhez való alkalmazkodás nem leshető el a televízióból. Önmagában nyilván mindegyikhez hozzá lehetne szokni némi gyakorlással. Ennek két fő akadálya van: 1.) a mi egyesületünkben nem igen vannak ilyen ütőt használó játékosok, akik meg vannak, azok nem nagyon állnak le velem játszani; 2.) nem is nagyon szeretek ilyen játékossal gyakorolni, az a játék, amit ezek ellen kell alkalmazni, az nem élvezetes számomra. Gyakran forgatják is az ütőjüket ezek a sportolók, ezek váltogatásához igen nehéz alkalmazkodni, így nem elég csak a helyzetre, a labdára, a mozdulatra koncentrálni, hanem még azt is erősen figyelni kell, melyik oldalával ütötte meg a labdát az ellenfél. Ugyanaz a mozdulat a kétféle borításról egészen más labdát eredményez.

Ilyen játékossal játsszván sokszor igazi tehetetlen düh ébred bennem, ami azután persze teljesen meghiúsít minden alkalmazkodást, gondolkodást, elveszi a nyerés legkisebb esélyét is. Ráadásul ezek a játékosok kívülről nézve gyakran tűnnek gyenge képességűnek, csúnya, képzetlen mozgásúnak, az első benyomások alapján hajlamos vagyok lebecsülni őket, amikor aztán egyre-másra rontom el a látszólag egyszerű labdákat, akkor jön egyfelől a düh, másfelől az önbizalom porba hullása, teljes elbizonytalanodás. Így meg nem lehet nyerni.

Néha sikerül olyan lelki állapotot kialakítani magamban, amikor szeretem ezeket az ellenfeleket is, ilyenkor egy kicsit jobban megy a dolog, de sajna nagyon illékony ez.

A ping-ponghoz a fentebb leírtak miattt nagyon magas figyelmi aktivációs szint kell, ezt ezen játékosok ellen egy-egy labdameneten belül is sokáig fenn kell tartani, ami nagyon nehéz, fárasztó. Olyan állapotot kell fenntartani magamban, ami nem jó, nem szerez örömöt.

Mivel az ellenfeleket nem válogathatom meg, a feladat az, hogy legyőzzem magamban a velük kapcsolatos rossz érzéseket. Hogy örömöt találjak ebben a másfajta asztaliteniszben is. Ennek is megvan a maga gazdagsága, csak nem abban merül ki, hogy egy jó nagyot pörgetek, oszt kész, hanem hogy sokszor teszem-veszem ide-oda a labdát, variálom a helyezést, a mélységet, az erősséget, a falsot. Ehhez lassabban kell játszani kézzel, lábbal és fejben meg gyorsabban.

És persze nem elkerülni, hanem keresni kell az ilyen játék lehetőségét.

... A Várban sétáltunk, valami vásári sokadalom volt. Kirakodós árusok, zenészek. Évi volt ott, meg Eszter, és én. A két hölgy együtt haladt kézenfogva, nem direkt a vásárba jöttünk, csak valamiért ott vezetett keresztül az utunk. Ők előrébb mentek, én meg-meg álltam volna itt-ott egy kicsit, de ők nem, így loholtam utánuk. Valami rossz, türelmetlen érzés kezdett bennem fészkelődni. Az egyik kis terecskén valami különösen érdekes csapat muzsikált. Reneszánsz jellegű muzsika volt, modern hangszerekkel, nagy üstdobokkal. Különösen az egyik zenész keltette fel a figyelmemet. Kéttestű, kétnyakú, gitárszerű hangaszerét magasan a feje fölé tartva pengette a harminc körüli szép leány, közben libbenő táncos léptekkel suhant, pörgött, forgott az emberek között, és saját maga körül. Elbűvölve feledkeztem bele a varázslatos képbe. Közben észre sem vettem, hogy Évi és Eszter nem álltak meg, csak az érkező Vár-busz hangja ragadott ki a látványból. Ők már felszálltak, hátra sem nézve, s én hiába gyorsítottam lépteim - túlsúlyos testem, fájós térdem a gyors futásra képtelen volt -, az induló járművet nem érhettem el. Elmentek. Én ott maradtam magam, de akkor már üres volt a tér, nyoma sem volt semmiféle forgatagnak, muzsika sem hallatszott. ...

Ez persze csak a tegnapi álmom volt, ami ugyanakkor egészen direkt módon rímel a tegnap esti érzéseimre. Szokásos télidei iskolanap után (6-kor kelés, sötétben indulás, szmogos városban 1 óra BKV, 10 óra mechanikus munka, újabb egy óra haza a sötét, piszkos városban, hazaérve 8-ra), belépvén a pizsamám fogadott az asztal sarkán. Ez azt jelenti, hogy a párom fáradt, lefeküdt. Azért még egy-két tennivalóról "tájékoztatott". Házmesteri teendők ellátása, gyerekkel matekozás, lefektetés után 1/2 10-re egyedül maradtam a csendes lakásban, egy halom étellel: túrógombóccal, pisztáciával, sonkával, kenyérrel. A továbbiakat el lehet képzelni: megettem mindent, bámultam a TV-t, majd bedőltem az ágyba, hogy 6 órányi rossz, nyugtalan, forgolódós, álommal teli alvásféleség után kezdődjék az új nap...

Pedig amikor indultam haza, még el akartam kezdeni biciklizni, elterveztem magamban, hogy lesz, mint lesz. Nem gondoltam volna, hogy még ilyen törékeny bennem az egyensúly, hogy elég egy apróság (pizsama az asztalon) ahhoz, hogy kibillenjen minden. Rossz a lelkiismeretem persze, igaztalanul voltam haragos kedvesemre.

Tanulság: ne hagyjatok egyedül tálnyi ételekkel!

1. hét után

Eltelt az első ezévi hét. Kicsit nehéz volt visszarázódni a két csodás pihenőhét után a munkás napirendbe (6 órai kelés a 9-10 órai helyett, sötétben elindulás, no szieszta, yes 9-10 óra munka, 2 óra BKV naponta, ...), totális álomkór volt rajtam, de azért átvészeltük. Viszont a belső béke és harmónia megléte mégis könnyűvé tette ezt a hetet: szeretem az embereket, a szeretteimet, magamat!

Érdekes most újra megfigyelni a blogolás ezen aspektusát magamon, egybecseng a Tréning gyakran hangoztatott állításával: "a szánkkal teremtünk". Ha kimondunk (ez esetben leírunk) valamit, az teremtő erővel bír. Az a tudattalan, mély, nagyon erős motiváció, hogy "egybevágó" legyen az ember saját magával, hogy megfeleljen saját állításainak, a maga által az embereknek mutatni szánt képnek, hatalmas szabályozó erővel bír.

Az, hogy kicsit még mindig halogatom, hogy eme naplóféleséget megosszam a nekem fontos emberekkel, attól a tudattalan félelemtől van talán, hogy mi van, ha mégsem sikerül megvalósítanom, amit vállaltam. Az is kicsit visszatart persze, hogy vajon érdekelne-e ez egyáltalán másokat, vajon milyen képet szűrnének le belőle? No de éppen ezért kell közzétenni, hogy ne legyen számomra visszaút, hogy ne lehessen magam előtt is "elködölni" a dolgokat.

Az eredetileg kitűzött tervek, napirend nagyjából működik, egy-két elemét nem sikerült még ezen a héten teljesen betartani. Az egyik, hogy néha veszek az ebédhez 2 magvakkal szórt stanglit: ez talán még belefér. Bizonyos ételek egyszerően nem esnek jól valami kenyérféle nélkül. Ebből ez még aránylag jó műfaj, teljes kiőrlésű lisztből van, megszórva mindenféle magvakkal, nagyon finom. Ami nem fér bele, hogy néha sütit (túrós rétes) is veszek hozzá, ezt a jövő héten abba kell hagyni!

A meditálás még nem indult be igazán, a reggeli menetben úgy látom, erre nem igen lesz mód. Nem vagyok hozzá elég friss, illetve, a viszonylag rövid idő alatt elvégzendő sok apró teendő elvonja a figyelmemet. Ami jól működik helyette, az az irodába menés közbeni, ha nem is meditáció, de azért pozitív gondolati hangolódás. Már ez is sok erőt, pozitív töltést ad a napra. Ahhoz azonban, hogy valóban meditálni tudjak, ennél sokkal több, nyugodt, zavartalan idő kell, ennek még meg kellene találni a helyét a napi vagy a heti rendben, egyelőre nem látom, mikor.

Mindenesetre most jól, nagyon jól érzem magam, szerelmes vagyok a feleségembe, szeretem a gyerekeimet, szeretem magamat, és ez így jól van!

Ja és persze a súlyom: 102 kg.

Eszter zongorázik

Végre-valahára sikerült elcsípnem Eszter lányomat zongorázni. Azért ment nem egyszerűen, mert most éppen nagyon kamasz, és amennyire nem okozott neki gondot kisebb korában a szereplés, annyira szégyenlős e tekintetben mostanában. De az újévi családi alkalommal mégis kötélnek állt. Két darabot játszott: Beethoven jól ismert szépséges Für Elise-ét, és egy kevéssé ismert szerző jazzes darabját (Mike Cornick: A Modal Waltz).

Elkészült a második kis filmecske is, ime:

2009. január 3-án, Tálosi Pistiéknél a szokásos újévi családi összejövetelen. Évi anyukájának és az ő testvérének (Eszti néni) a leszármazottai szoktak ottlenni (Nanyi ezúttal nem volt ott).

Csellón játszik Tálosi Peti (9), zongorán kíséri az anyukája. A közben felbukkanó, táncikáló  gyerekek Bálint és Lili.

Tervek az esztendőre

Testkontroll

Az egyik legfontosabb idei projekt a fogyókúra. "Semmi más nem számít ebben az esztendőben", ahogy kedvesem mondta, minden egyéb csak másodlagos. Nehéz ez, mivel az ember hajlamos tologatni, halogatni a szembenézést, de tényleg nem halasztható tovább. Több okból sem: egyrészt az egészségemnek igen fontos. Magas a vérnyomásom, fáj a térdem, rossz a kondícióm, ez mind szorosan összefügg a túlsúllyal. Fel kell még nevelni a gyerekeket is (ez persze vicc így, de csak félig). Fontos az önbecsülés miatt: nyilván szeretnék "jól kinézni", ráadásul maga az, hogy meg tudom csinálni, jelentős jóérzést adhat (tudom, hisz nehányszor már megcsináltam életemben ezt). Fontos még a párom miatt is. Ugyan nagyon kedves és türelmes e tekintetben, de nem szabad eljutni odáig, hogy ez elfogyjon. Egy partnerkapcsolat hosszútávú fenntartásában fontos, hogy büszkék lehessünk egymásra, na és magunkra is (ezt majd még egyszer részletesebben kifejtem).

Nos, lássuk, mik a kiindulóparaméterek!

Mostani testsúly: 103 kg (176 cm-es testmagasság mellett).

Ez minimum 30 kg-os túlsúlyt jelent, ennyitől kell megszabadulni.

A cél tehát a 70-72 kg-os "versenysúly" elérése. Mintegy fél év alatt lehet ezt elérni. Azt jelenti tehát, hogy mondjuk a 28 hét alatt, hetente 1 kg-os fogyással érhető ez el.

A múltbéli tapasztalatok azt mutatták, hogy eleinte gyorsabb, később valamivel lassabb ütemű lehet a testsúlycsökkenés, de az átlagnak ilyesminek kell lennie.

Vegyük sorra, ehhez mit kell tenni, naponta. Helyesebben először hogy mit nem szabad (t)enni:

• A legfontosabb, hogy nem szabad vacsorázni (kivéve gyümölcs és kefír).
  
• Az ebéd a Gastroyal ebédkihordósa, az rendben van, de lehetőleg kevéssé zsíros ill. tésztás kaját kell választani, és főleg olyat, amihez nem kívánok kenyeret. Egyáltalán: a kenyeret, tésztát kell száműzni.
  
• Tilosak az olajos magvak, egyéb rágcsálnivalók.
• Tilos kimenni a kisboltba! Főleg nem süteményért az ebéd mellé!
  
• Tilos McDonaldsban, hasonlókban enni krumplit, szendvicset, sütit.
  
• Tilos kávét inni (részben a koffeintartalma miatt, ami nem tesz jót az ember szívének, vérnyomásának, másrészt a benne elfogyasztott cukor miatt).
  

Mit kell (illetve lehet) enni:

• Reggel itthon egy alma, valami gyömölcs.
  
• Befelé menet a csarnokban kis gyümölcsöt venni, délelőtt azt eszegetni, esetleg.
  
• Az eddig megszokottnál később ebédelni, kb 13-14 óra között.
  
• Este otthon kis gyümölcs, meg kefír (zabkorpával).
  

Az evés-kontrollon kívül mit kell tenni:

• Reggel egy kis meditálás, hogy legyen lelkierő az egész napra. Akár 5 perc is elég lehet. (Ez a meditálás projekt önmagában is megérne egy misét. Újra elő kellene venni ezt a már egyszer jól bevált eszközt, igen jótékony hatású az egész életre). Óra csörög 6-kor, 5 perc ébredezés, 5 perc mosakodás, öltözés, 6:10-6:20 lehet meditálni, utána ébreszteni a gyerekeket.
  
• Gyerekekkel az iskolába, utána be az irodába. Nem szabad újságot venni! Elvonja a figyelmet, elszívja az energiát. A híreket a neten úgyis követem. Inkább csak könyvet olvasni, vagy felkészülni gondolatban a napi teendőkre.
  
• Munka közben 2 óránként felkelni kicsit az asztaltól. Teát főzni, járkálni, 5 percre becsukni a szemet, nyugalomban lenni.
  
• Ha edzésnap van, edzésre menni. Ilyenkor nem dolgozom csak kb. 6-ig.
  
• Edzés után a boltba: csak ásványvizet venni! Hazaérek kb. 9:30.
  
• Ha nincs edzés vagy meccs, akkor tovább dolgozom, 19-ig, utána haza.
  
• Otthon szobabiciklizés, felülés, karhajlítás (az edzésprogramról majd külön).
  
• Utána zuhany (inkább mint a kádi fürdőzés!).
  
• TV csak akkor, ha valóban van benne érdekes, különben inkább játszani, beszélgetni a családtagokkal, ha a gyerekek lefeküdtek, olvasni.
  

Az edzésről:

• Az első egy-két hétben még nincs biciklizés, csak a kontrollált táplálkozás
• Utána a 2. hónap végéig nincs még torna (hasizom, stb.), csak biciklizés. Két hétig lassú majd közepes tempó, közepes terhelés, amíg 45 perc már könnyen megy. Utána fokozodó terhelés és tempó.
  
• Kb. két hónap után has és hát erősítő torna. Ping-pong edzés ill. meccs napján nincs biciklizés, torna lehet, nem muszáj. Heti egy pihenőnap, szombaton.
  

Itt a blogban minden héten feljegyzem az aktuális testsúlyt.

Egyéb tervek

• Pénztakarékoskodás: semmi extra változtatás, csak ennivalóra nem költeni annyit, na meg újságra. Kíváncsi vagyok, jelent-e ez észrevehető megtakarítást.
  
• Előszobába lambéria.
  
• Nappaliba, hálószobába polcok.
  
• Hálószobába gardrób szekrény.
• Konyhabútor.
• Nyári utazás a gyerekekkel a tengerhez.
  
• Évinek bicikli (márciusi szülinapra).
  
• Eszternek netbook (augusztusi szülinapra).