Új szituációk

100 kg

Ez a bejegyzés kicsit hosszasabb akart lenni eredetileg, nem csak az aktuális testsúly regisztrálása, csak mikor éppen elkezdtem volna írni, akkor közölte kedvesem, hogy most el kell mennie az édes kis Botondhoz, sógornőm másfél éves gyermekéhez bébiszitterkedni, ugyanakkor ott volt nálunk az általa odahívott Erika, Csilla, Tamara is (Csilla Eszter lányom barátnője, volt osztálytársa,  az ő húga Tamara, és Erika az anyjuk), így kissé lehangolódván abbahagytam az írást, csak a súlymegjelölés maradt. De most, néhány nap elteltével folytatom azzal, hogy miért is hagytam akkor abba, pontosabban hogy milyen érzéseket keltett bennem ez a szituáció. Hasonló - rossz - érzéseim máskor is szoktak lenni hasonló helyzetben, így a dolognak tán van tanulsága.

Azt hiszem, személyiségem egyik rögzült vonása, hogy akkor érzem jól, akkor érzem biztonságban magam, ha előre eltervezhetem a dolgokat, és azok a tervek szerint is alakulnak. Ha valami megzavarja ezt, vagy legalább is úgy látszik, hogy felborul az előre elgondolt szituáció, valami improvizálásra kell, hogy sor kerüljön, az feszültséget kelt bennem, rosszul érzem magam, igyekszem az ilyen helyzeteket elkerülni. Különösen akkor érzem kényelmetlenül, kissé megbántva magam, ha úgy vélem, hogy valaki más "hibájából" kerülök váratlan helyzetbe. Számtalan ilyen szituáció adódik: váratlan emberek felbukkanása, idegenekkel való, "felkészületlen" beszéd (pláne ha pl. nem magyarokról van szó), közös program, időbeosztás változása, egyáltalán, bármi új, ismeretlen helyzet, stb. Ennek nem mond ellene az, hogy ha van időm felkészülni az új helyzetre, magamban előre kicsit "lejátszani" a dolgot, akkor már nem óddzkodom általában tőle.

Van, lehet ennek néha előnye, valahogy felelősségteljesebbnek vélem sokszor az én attitüdömet, ugyanakkor sokszor indokolatlanul "parázok", jó volna sokkal könyedebben, kevesebb rágódással fogadni az élet felkínálkozó lehetőségeit. Főleg fiatalabb koromban sokszor volt az, hogy az említett rossz érzés, félelem miatt elszalasztottam olyan oldot, amit azután utólag nagyon sajnáltam. Tipikusan ilyen szituk voltak az ifjúkori "csajozós" lehetőségek. Sokat emésztettem ezek miatt magam.

Kedvesem nálam sokkal spontánabb, azt hiszem, kevésbé rágódik előre az új szituációkon, néha talán felelőtlennek, vagy naívnak is látom, ugyanakkor pl. sokkal könnyebben talál szót idegenekkel is. Sokszor volt már az, hogy ő alakított valamit, amitől először rosszul éreztem magam, azután meg, miután megtörtént a dolog, kiderült, hogy tök jó volt minden, fölöslegesen aggályoskodtam magamban. A most vasárnapi konkrét eset is lényegében ilyen: miután elment bébiszittelni, Erika hamarosan szintén elment, nem is volt vele semmi dolgom. Egy másik ilyen volt, amikor Eszter szülinapjára elmentünk egy régi osztálytársához, akinek lovas farmja van a Pilisben. Magamban attól is tartottam kissé, nem akartam belül, ha rajtam múlt volna, biztos nem megyünk (ellenérzéseimet ugyanakkor magamban tartottam), ugyanakkor nagyon klasszul sikerült a kirándulás, Eszter lovaglása, és nekem is nagyszerű élmény volt az egész. Vagy amikor Évi kedves angol barátja, Graham eljött hozzánk, főleg eleinte: 'Hú, mi lesz, ha beszélnem kell vele!'

Tanulság? Lazábban, kölyök!