A testkontroll eddig várakozáson felül jól halad, nem okoz lényegében semmilyen nehézséget a vállaltak betartása. Biciklizés: 7-es fokozaton, 45 perc alatt kb. 18 km, ez nagyjából 25 km/h sebességet jelent, ez rendben van. Február végéig ezt kell még oda fejleszteni, hogy 8-as fokozaton is menjen ez a tempó. Márciustól jöhet azután mellé a torna.
A testsúlyom most: 96 kg.
A meditálás, mint önálló "tevékenység", nem igen fér bele az időrendbe, de azért amikor módom van rá, pl. utazás közben, gyakorolom, így is sok erőt ad.
Nagyszerű hétvégém volt. Ott kezdem, hogy pénteken meccsünk volt azzal a csapattal, amely az őszi szezon listavezetője lett, és akitől az első meccsen simán kikaptunk. Na most sikerült visszavágni! Volt egy 3 partis srác, az mindnyájunkat leverte (sztem messze nem kerületi szintű játékos, nem tudom, mit keres itt), de a másik két embert mindhárman legyőztük, és a páros is majdnem meglett, így nyertünk 6:4-re. Jól ment a játék!
Szombaton a szokásos bevásárlás után remek főzőcske következett.
Nagyon szeretek főzni, élvezem az alapanyagokkal való játékot, a kisérletezést. Gyakori, hogy ugyan valami konkrét recept a kiindulás, de azután az éppen rendelkezésre álló nyersanyagoknak, vagy egyszerűen pillanatnyi hangulatomnak engedve valami más lesz belőle. Általában sikeresek ezek a kalandok, jóízűen falatozó családom látványa kellő megerősítés az alkotó számára. Most éppen a következőt "alkottam":
20 dkg füstölt szalonnát kiolvasztottam egy wokban, a pörcöt félretettem. A zsírján 3/4 kg apróra vágott csirkemellett pirosra sütöttem, majd félretettem. A maradék zsírhoz kevés olívaolajat téve benne egy fej vörös hagymát üvegesre pirítottam, majd 3-4 gerezd apróra vágott fokhagymával és egy hüvelykújjnyi, szintén apróra vágott friss gyömbérgyökérrel tovább pirítottam. Beletettem egy 40 dkg-os bambuszrügy konzervet, felöntöttem kb. 3 dl tokaji sárga muskotály borral, sóztam, borsoztam, majd fedő alatt puhára, de azért még ropogósra pároltam. Visszatettem belé a pirult csirkemellet, a szalonnapörcöt, majd beletettem 20 dkg gombát és 20 dgk spárgát (konzerv). Hozzáadtam két evőkanál curryt. Némi együttes rotyogtatás után felöntöttem 3 dl tejszínnel, még egyet rotyogtattam, hogy a mártása kissé összesűrűsödjön, majd fussili (orsó) tésztával tálaltam. Remek volt.
A desszertet ezután készítettem el, ami lényegében egy hagyományos túróslepény volt, kissé megbolondítva, a következőképpen:
30 dkg lisztet 10 dkg vajjal, 5 dkg zsírral, 2 tojással 1 dl tejfölben elkevert 1,5 dkg élesztővel, 1 ek cukorral csipet sóval jól kidolgozott tésztává gyúrtam, újjnyi vastagra nyújtottam, maj d zsírral kikent tepsibe nyomkodtam, a széleit kissé felhajtva. 1 kg jó, nem savanyú, villával áttört túrót 10 dkg vajjal, 3 tojás sárgájával, 4 zacskó (Bourbon) vaniliás cukorral, a tojások habbá vert fehérjével, ízlés szerint cukorral (nem csinálom nagyon édesre!) összekeverem, majd a tölteléket a tepsiben lévő tésztára simítom. A tetejét óvatosan megkenem a maradék 4 dl tejföllel. 200 °C-os sütőben a középső rácson 30-40 perc alatt addig sütöm, míg a teteje már szépen kezd pirulni, és a szélén a tészta is már megsült. Közben 30 dgk finom, selymes étcsokoládéból (esetleg tortabevonóból, ha az van), némi hollandi kakaóporral dúsítva, 1 dl tejszínt hozzáadva, és evőkanálnyi őrölt fahéjjal ízesítve folyékony masszát olvasztok (vigyázni kell, hogy ne kapjon oda az alja!), majd ezt a csokimasszát a megsült lepény tetejére öntve szépen elsimítom. Dermedésig egy-két órára hűvös helyre félretettem. Vigyázni kell vele, hogy a családtagok ne dézsmálják meg kihűlés előtt.Ezután - kedves sógornőmtől kölcsönkapott kocsival - elmentünk kedvesemmel szaunázni (imádunk szaunázni, ha tehetjük, akár minden hétvégén mennénk), majd moziba (Woody Allan: Wicky, Cristina, Barcelona - bájos, de közepes). A Művész moziban találkoztunk néhány kedves ismerősünkkel (Virág, Leleszi Zoli, Juhász Gábor), az is klassz volt, még ha csak pár szót is tudtunk beszélni.
Másnap jó sokáig aludtunk, majd elmentünk Mátéval hármasban a Tropicariumba, halakat nézni. (Eszter elment a nagymamájához, ruhát varrni. Mostanában ez az egyik hobbija, hogy papíron ruhákat tervez, ez az egyik első darab, ami meg is valósult, egész klafa lett.) Nagyon élveztük a színpompás víz alatti világot. A nyálkás óriáscsigákat, csótányokat, pókokat kevésbé találtuk vonzónak. Elvittem magammal a kamerát is, remélem sikerült néhány jó felvételt készítenem, ha kicsit megvágom, majd felteszem ide.
Délután pedig egy felejthetetlen koncert tette teljessé a hétvégi programot. Ez talán megér egy külön bekezdést.
A helyi művelődési házban (Csili, tőlünk 5 percre), 17 órai kezdettel hirdették Orosz Zoltán harmonikaművész és barátai koncertjét, gondoltuk, itt van a közelben, mért ne mennénk el. A közönség elég vegyes volt, kissé provinciális (tudod, esemény a faluban, szépen kiöltözve ott van a körorvos, a nyugdíjas tanítónő meg a postatiszt is, gyerekekkel együtt). Orosz Zoltán harmonikázott, Sipeki Zoltán gitár, Lattmann Béla basszgitár és Horváth Kornél ütősök. Én bevallom őszintén, korábban soha nem hallottam Orosz Zoltán nevét, de most egy életre megjegyeztem magamnak ezt a páratlan tehetségű, igen szerény ember benyomását keltő, végtelenül szimpatikus muzsikust. Alapvetően leginkább jazzt játszottak, olyan jazzt, amibe belefér az argentin tangó, a francia sanzon, a délszláv kolo megannyi színe, zamata is. Klasszikus sztenderdek feldolgozásai mellett sok saját szerzeményük is volt. Némely kompozíció Santana kongás-gitáros hangzását, mások a Weather Report fúziós zenéjét, Horváth Kornél játéka sokszor ázsiai, avagy karibi ütősök világát idézte. Ezernyi szín, ám nem összevisszaság. Úgy siklottak át egyik stílusból, egyik érzésből a másikba, hogy sima volt az egész, folyamatosan áradó és természetes. Olyan érzelmeket váltottak ki bennem, ami már alig volt elviselhető, tovább fokozható. Zenét hallgatva nagyon régen éreztem ilyet utoljára, potyogott a könnyem, nevetni és sírni kellett.
Egy ifjúkori emlék jutott most az eszembe, amikor szintén nagyon megérintett a zene. Középiskolás voltam, életemben először akartam szilveszteri bulit rendezni. Nagy várakozással készülődtem, meghívtam osztálytársaimat, barátaimat, ám csak nagyon kevesen jöttek el. Lányok egy sem, és akik ott voltak, azok is hamar elmentek. Ott maradtam a csalódásommal, serdülőkori világfájdalmammal, lényegében egyedül. Lefeküdtem a földre az elsötétített szobába, a fülem két oldalához tettem a hangszórókat, és jó hangosan Santana koncertlemezét hallgattam. Akkor is sírtam, az önsajnálat rezonált bennem a zenével. Szar volt és mennyei, mélyen felkavaró.Koncert után egy darabig csak bambán tudtam nézni magam elé, kedvesem kérdezte is, hogy csak nincs valami bajom? Hát nem volt, minden, MINDEN a legnagyobb rendben volt.
Az még külön fokozta az élményt, hogy elvittem magammal a koncertre a látcsövet (Máté fiamnak kaptam szülinapjára :), és általa annyira közel kerülhettem a zenészekhez, az arcuk, kezük minden rezdüléséhez, hogy szinte éreztem őket.
Odahaza azután megnéztük kicsit a neten, ki is ez a "hermónikás", persze hogy régi motoros már. A You Tube-on van egy csomó felvételük, álljon itt egy, ízelítőül:
Van honlapja is néki: http://www.harmonika.hu
Még egy kölönös érdekességgel ismerkedtem meg ezen a koncerten, egy ütőshangszerrel, amit még soha sem hallottam korábban. Úgy hívják, hogy Hang Drum, Horváth Kornél játszott rajta, varázslatosan.
A hangszerről egy példa:
Ha többet akarsz tudni a hangszerről, lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hang_dob
Na szóval, felejthetetlen hétvége volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése