... A Várban sétáltunk, valami vásári sokadalom volt. Kirakodós árusok, zenészek. Évi volt ott, meg Eszter, és én. A két hölgy együtt haladt kézenfogva, nem direkt a vásárba jöttünk, csak valamiért ott vezetett keresztül az utunk. Ők előrébb mentek, én meg-meg álltam volna itt-ott egy kicsit, de ők nem, így loholtam utánuk. Valami rossz, türelmetlen érzés kezdett bennem fészkelődni. Az egyik kis terecskén valami különösen érdekes csapat muzsikált. Reneszánsz jellegű muzsika volt, modern hangszerekkel, nagy üstdobokkal. Különösen az egyik zenész keltette fel a figyelmemet. Kéttestű, kétnyakú, gitárszerű hangaszerét magasan a feje fölé tartva pengette a harminc körüli szép leány, közben libbenő táncos léptekkel suhant, pörgött, forgott az emberek között, és saját maga körül. Elbűvölve feledkeztem bele a varázslatos képbe. Közben észre sem vettem, hogy Évi és Eszter nem álltak meg, csak az érkező Vár-busz hangja ragadott ki a látványból. Ők már felszálltak, hátra sem nézve, s én hiába gyorsítottam lépteim - túlsúlyos testem, fájós térdem a gyors futásra képtelen volt -, az induló járművet nem érhettem el. Elmentek. Én ott maradtam magam, de akkor már üres volt a tér, nyoma sem volt semmiféle forgatagnak, muzsika sem hallatszott. ...

Ez persze csak a tegnapi álmom volt, ami ugyanakkor egészen direkt módon rímel a tegnap esti érzéseimre. Szokásos télidei iskolanap után (6-kor kelés, sötétben indulás, szmogos városban 1 óra BKV, 10 óra mechanikus munka, újabb egy óra haza a sötét, piszkos városban, hazaérve 8-ra), belépvén a pizsamám fogadott az asztal sarkán. Ez azt jelenti, hogy a párom fáradt, lefeküdt. Azért még egy-két tennivalóról "tájékoztatott". Házmesteri teendők ellátása, gyerekkel matekozás, lefektetés után 1/2 10-re egyedül maradtam a csendes lakásban, egy halom étellel: túrógombóccal, pisztáciával, sonkával, kenyérrel. A továbbiakat el lehet képzelni: megettem mindent, bámultam a TV-t, majd bedőltem az ágyba, hogy 6 órányi rossz, nyugtalan, forgolódós, álommal teli alvásféleség után kezdődjék az új nap...

Pedig amikor indultam haza, még el akartam kezdeni biciklizni, elterveztem magamban, hogy lesz, mint lesz. Nem gondoltam volna, hogy még ilyen törékeny bennem az egyensúly, hogy elég egy apróság (pizsama az asztalon) ahhoz, hogy kibillenjen minden. Rossz a lelkiismeretem persze, igaztalanul voltam haragos kedvesemre.

Tanulság: ne hagyjatok egyedül tálnyi ételekkel!