Reggel nem kapkodtuk el a felkelést, jó alaposan bereggeliztünk a szokott módon, majd a lenti nappali egy másik szegletébe vonultunk a laptopokkal, és kicsit dolgozni próbáltunk. (MTI-s projekt előkészítése, OCR vizsgálódás: igazából szerintem fölöslegesen töltöttük el az időt, nem jutottunk semmi olyasmire, amit eddig is ne tudtunk volna, ami meg kérdéses, arra itt nem lehetett választ találni. Sebaj, belefért.) Egy óra felé végeztünk, és eldöntöttük, hogy ma elmegyünk várost nézni, és holnap reggel hazautazunk. A vásárba már nem akartunk kimenni, az idő esősre fordult, így nincs miért tovább maradni.
Először Cellében álltunk meg. Valóban olyan gyönyörűséges ékszerdoboz, mint amit az átutazós pillantások sugalltak: egységes, szépen karbantartott-felújított, máig elevenen élő, eredetileg 16-17. századi, faszerkezetes-téglás, csúcsos tetejű, felül az utca síkja fölé belógó (kicsit mint Amszterdamban) házakból álló utcák sora, bájos terekkel, az óváros egyik szélén lévő, széles vizesárokkal (tóval?) övezett hatalmas kastéllyal. A csepergő, néha beleerősítő eső sem tudta a nagyszerű élményt lerontani. Jó volt látni a kultúra kontinuitását: az ódon házak hajdani kocsibeállóiból előgördülő vadonatúj BMW-k, Mercedeszek, a négyszáz éve üzletként, vendéglőként, sörözőként folyamatosan működő „műintézmények” valami sóvárgó irigységgel bizsergették a szívemet.
A tervezettnél több időt töltöttünk itt, így Hannoverre nem sok időnk maradt. Azért (miután szépen, mintha zsinóron vezettek volna minket, bejutottunk a centrumba) egy-két órácskát, besötétedésig itt is tudtunk sétálni: a főtér takaros házai, a régi városházában készülődő esti parti fényei-zenéi, a téren emelkedő hatalmas tégla-templom fennséges, puritán monumentalitása, a helyi vásárcsarnok pezsgő kora esti élete-szinei-illatai kellemes benyomást hagytak bennünk.
Ugyanakkor ez csak egy nagyon kis izelítő volt egy milliós, lüktető nagyváros életébe, nyilván sokkal több idő kellene hozzá. Most ennyi fért bele.
Hazafelé beugrottunk egy útbaeső hipermarketbe, ahol is a holnapi útravalót, néhány otthonra szánt apróságot vásároltunk. Egy ilyen bolt csaknem teljesen uniformizált: a kapható dolgok 90 százaléka ugyanaz, vagy nagyon hasonló, mint idehaza, és az árak is átlagosan majdnem hasonlónak mondhatók.
Hazaérkezés után még egyszer bementünk az immár esti törzshelyünkké váló, 100 méterre lévő gasthaus-ba, ahol is pompás vacsorával búcsúztunk Bollersentől. A helyi vendéglős a helyi ánizsos pálinkával vendégelt meg minket (Heidegeist, én csak megszagoltam, persze) távozáskor. Megőrizzük jó emlékezetünkben!
Reggeli után: indulás haza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése