Hannover, CeBIT 5. nap

Reggeli után indulás. Egy kissé kínos közjáték zavarta meg a búcsút: Örs kollégánk, aki az utazás, szállás szervezésének felelőse volt, abban a tudatban volt, hogy a megrendeléskor, még októberben, ki is fizettük a szállás díját. Így amikor a háziasszony eléadta a számlát, ő azt mondta, hogy hisz már fizetve volt! Na, le is fagyott egy időre mindenkinek a szájáról a mosoly! Aztán persze viszonylag hamar kiderült, hogy Örs nem olvasta el figyelmesen a megrendeléskor kapott papírokat, a bankkártya számot csak meg kellett adni, a foglalás biztosítékaként, de nem történt kifizetés. Szerencsére a nálunk lévő kártyával a helyszínen is lehetett fizetni, így minden rendeződött (Sanyi ugyan nem volt túl boldog, egyszér a hiba miatt, másrészt a tavaly október óta történt árfolyamváltozás okozta veszteség miatt).

Az utunk hazafelé zavartalan volt, egyszer kavartunk csak el egy kicsit Usti nad Lebemnél, akkor is azért, mert Sanyi nem hallgatott a GPS-re. (Most tudtam meg, hogy a Lebe az Elba cseh neve.)

Este 1/2 8-ra értünk haza az irodához, 9-re otthon voltam, szeretteim körében.

Jó újra itthon!

Vasárnap nagy alvás után megnéztük a Made in Hungária c. filmet (az egész család), jól szórakoztunk, a lendületes muzsika jól közvetítette a rock and roll érzést, a fiatalságot, a szerelmet, a 60-as évek elejének elsöprő életigenlését.

Hannover, CeBIT 4. nap

Reggel nem kapkodtuk el a felkelést, jó alaposan bereggeliztünk a szokott módon, majd a lenti nappali egy másik szegletébe vonultunk a laptopokkal, és kicsit dolgozni próbáltunk. (MTI-s projekt előkészítése, OCR vizsgálódás: igazából szerintem fölöslegesen töltöttük el az időt, nem jutottunk semmi olyasmire, amit eddig is ne tudtunk volna, ami meg kérdéses, arra itt nem lehetett választ találni. Sebaj, belefért.) Egy óra felé végeztünk, és eldöntöttük, hogy ma elmegyünk várost nézni, és holnap reggel hazautazunk. A vásárba már nem akartunk kimenni, az idő esősre fordult, így nincs miért tovább maradni.

Először Cellében álltunk meg. Valóban olyan gyönyörűséges ékszerdoboz, mint amit az átutazós pillantások sugalltak: egységes, szépen karbantartott-felújított, máig elevenen élő, eredetileg 16-17. századi, faszerkezetes-téglás, csúcsos tetejű, felül az utca síkja fölé belógó (kicsit mint Amszterdamban) házakból álló utcák sora, bájos terekkel, az óváros egyik szélén lévő, széles vizesárokkal (tóval?) övezett hatalmas kastéllyal. A csepergő, néha beleerősítő eső sem tudta a nagyszerű élményt lerontani. Jó volt látni a kultúra kontinuitását: az ódon házak hajdani kocsibeállóiból előgördülő vadonatúj BMW-k, Mercedeszek, a négyszáz éve üzletként, vendéglőként, sörözőként folyamatosan működő „műintézmények” valami sóvárgó irigységgel bizsergették a szívemet.

A tervezettnél több időt töltöttünk itt, így Hannoverre nem sok időnk maradt. Azért (miután szépen, mintha zsinóron vezettek volna minket, bejutottunk a centrumba) egy-két órácskát, besötétedésig itt is tudtunk sétálni: a főtér takaros házai, a régi városházában készülődő esti parti fényei-zenéi, a téren emelkedő hatalmas tégla-templom fennséges, puritán monumentalitása, a helyi vásárcsarnok pezsgő kora esti élete-szinei-illatai kellemes benyomást hagytak bennünk.


Ugyanakkor ez csak egy nagyon kis izelítő volt egy milliós, lüktető nagyváros életébe, nyilván sokkal több idő kellene hozzá. Most ennyi fért bele.

Hazafelé beugrottunk egy útbaeső hipermarketbe, ahol is a holnapi útravalót, néhány otthonra szánt apróságot vásároltunk. Egy ilyen bolt csaknem teljesen uniformizált: a kapható dolgok 90 százaléka ugyanaz, vagy nagyon hasonló, mint idehaza, és az árak is átlagosan majdnem hasonlónak mondhatók.

Hazaérkezés után még egyszer bementünk az immár esti törzshelyünkké váló, 100 méterre lévő gasthaus-ba, ahol is pompás vacsorával búcsúztunk Bollersentől. A helyi vendéglős a helyi ánizsos pálinkával vendégelt meg minket (Heidegeist, én csak megszagoltam, persze) távozáskor. Megőrizzük jó emlékezetünkben!

Reggeli után: indulás haza!

Hannover, CeBIT 3. nap

A csütörtöki reggeli is az előzőhöz hasonlóan jó hangulatban tellt, kicsit ezúttal később indultunk, a tegnapi tapasztalatok nyomán, nem kell annyira sietni, így is el fogunk fáradni estére :).

Reggelinél volt egy érdekes beszélgetés, amelyben megint előjött az a szemléletbeni, személyiségbéli különbség, ami pl. Örs és Sanyi között van: vigyázzunk az értékeinkre, inkább ne dobjunk ki semmit, ha nem tudhatjuk biztosan, szükségünk lehet-e még rá, tervezzünk előre, adjuk meg a módját a dolgoknak, 100 százalékot akarjunk megvalósítani az egyik oldalon; dobjuk ki, amiről nem tudjuk biztosan, hogy szükségünk van rá, minden pillanatban újra és újra értékeljük át, alakítsuk a terveinket és a cselekedeteinket a pillanatnyi helyzetnek megfelelően, a beláthatóan biztosan megvalósíthatót, a 90 százalékot akarjuk elérni, a másik oldalon. Örök a dilemma, persze, mindkét oldalnak látom az igazát, ugyanakkor a személyiségemhez, az apámtól tanult ethoszhoz az előbbi áll közelebb: egyszer, de akkor rendesen kell megcsinálni a dolgokat; ha valamit elterveztem, akkor azt (ha csak nem lépnek fel igazán rendkívüli, előre nem látható új körülmények) megcsinálom, már csak azért is, mert a környezetemre tekintettel vagyok, nem okozok nehézséget másoknak. Ha igérek valamit, azt betartom. Lehet, hogy az üzleti életben nem lehet így működni? Szomorú, ha így van.

Na, irány a vásár!

A mai nap nem sok újdonságot hozott, egy-két pavilont Zolival, Örssel végigjártunk, de nem igazán láttunk izgalmas dolgokat. El is fáradtunk rendesen, így, miután Sanyival is összetalálkoztunk, még egy-két DMS-standon megállva, kicsit tárgyalva, de mentünk haza. Így is este lett, mire hazaértünk. Finom vacsi (szűzérmék nyárson sütve fűszervajjal, salátával és sült krumplival, 12 euró, gyümölcs tea), majd jóízű beszélgetés-sztorizás, majd pihi.

Úgy döntöttünk, holnap nem megyünk a vásárba, hanem reggeli után kicsit dolgozunk valamit itt a panzióban, majd elmegyünk várost nézni.

Hannover, CeBIT 2. nap

Reggel 8-kor volt a reggeli. Lobogott a tűz a kandallóban, lábunkhoz egy kedves német vizsla (vagyis inkább valami szetter-féle) dörgölődzött, a 3-4 -féle friss zsömle roppanva olvadt a szájunkban, a tojás, szalámi, sonka, vaj, dzsem mellé tea vagy kávé tejszínnel volt az innivaló. Ez a kedvenc étkezési műfajom, így érdemes élni!

Kicsit körülnéztem a panzió kertjében még indulás előtt, a határban szélturbinák forogtak, a ház mellett bocik legeltek. Idilli, 21. századi: együtt a hagyomány, a folytonosság és a modernitás, a fejlődés!

Egész simán bejutottunk a városba, pontosabban a Messe negyedbe, ami Hannover egyik külvárosának tekinthető. A bevezető autópályát – kiváló német precizitással szervezve – egyirányúsították: reggel a vásárváros felé, délután az ellenkező irányba lehetett használni mindkét oldal összesen 6 sávját, a lekanyarodáskor pedig kellő számú és határozottságú forgalomirányító-had terelt minket egészen az egyedi parkolóhelyig. Egy pillanatra se kellett megállni, pedig hihetetlen sok autó érkezett. Szomorúan jutott eszembe a hazai BNV vásárterülete körüli forgalmi helyzet: volna mit tanulnunk!

Maga a vásárváros beváltotta az előzetes „fenyegetéseket”: vagy 20 „A” pavilonnyi csarnok, hatalmas, ám viszonylag jól átlátható területen, rendezetten, kellő, jól átgondolt információs hálózattal. Az első napon lényegében a teljes vásárt végigszaladtam (szétváltunk, mindenki a maga útját járta), persze csak felületesen. Lényegében egy-két pavilonra szorítkozik a minket szakmailag érdeklő téma, így holnap elég lesz azokban alaposabban körülnézni. Nagyon rendkívüli dolgot nem igen láttunk, ami megmaradt bennem az a 3D TV, a tekintettel vezérelhető interfész, az egy kupacban elhelyezkedő, vagy 3 nagy pavilonnyi kinai (koreai, taiwani, stb.) ismeretlen kis cég tömege, az egyik kültéri pavilonféleség csodálatos faszerkezete, a grandiózus bajor söröző.

Mindnyájan elfáradtunk, mint a kutya, így a hazaautókázás után ugyan még elautóztunk a közeli városkába (Bergen), de csak mentünk egy kört autóval, ki se szálltunk, mentünk a szállásra. Megérkezés után még elmentünk a tegnapi étterembe vacsorázni (ezúttal én is ettem egy finom ételt az egész napos koplalás után), az összeszedett prosikat átlapoztuk közben, megosztottuk egymással a látottakat, majd pihi. Holnapra is kell az erő.

Nem kellett ringatni.

Hannover, CeBIT 1. nap

Kedd reggel indulás Hannoverbe, a CeBIT-re.

Előző este Nanyi már ott aludt, mivel reggel már ő vitte a gyerekeket suliba. Egész héten így lesz ez, köszönet és hála néki, nélküle nem jöhetett volna létre ez az utazás.

6-kor kelés, gyerekeket még megetettem, uzsonnát készítettem nekik, majd magamnak is készítettem az útra nehány szendvicset, majd irány az iroda. Oda megbeszéltük meg az indulást, nyolcra. Én értem be elsőnek, a többiek később jöttek, végül azért fél kilenc után kicsivel sikerült elindulni. Ugyanakkor teljesen hatalmába kerített az érzés, hogy minek is megyek én? Akarom én ezt igazán így, ebben a formában? Megint szembesültem azzal, hogy vannak olyan emberek, akiknek fontos az, hogy ha megbeszélünk valamit, hogy nyolc, akkor az inkább ¾ 8 legyen, mintsem 8 óra 10 perc, hogy ne okozzak másoknak kellemetlenséget, egyáltalán: empátia, míg másoknak ez nem számít, a saját működésmódja szerint éli az életét. Sokszor gondolom azt, hogy pl. a vállalkozáshoz, a vállalkozóhoz ilyen attitüd kell talán. Némi önzés, öntörvényűség, agresszivitás, dominanciára való törekvés. A szelídebb, toleránsabb, empatikusabb ember nem bír üzletember lenni. Majdnem egész úton ezen járt az agyam, tartott ez a nyomott hangulat. Az út Hannoverbe több mint ezer kilométer, kb. 11 órásra terveztük (csaknem egész úton autópálya). Úgy is lett, este fél nyolcra a szálláson voltunk. Nem tévedtünk el sehol (a GPS-nek is hála, persze), nem kerültünk dugóba, minden OK volt. Pozsony, Brno, Prága, Drezda, Lipcse, Halle, Braunschweig, Hannover volt az útvonal. Prága környékén kicsit esős, ködös volt az idő, a cseh-német határvidéken némiképpen hegyvidéki, még havas volt a táj, de az út végére még a nap is kisütött. Amúgy semmi látványos. A szállásunk Hannovertől kb. 60 km-re van, egy Bergen nevű kis városka egyik csatolt részén, Bergen-Bollersenben. (Itt volt a környéken az egyik hírhedt hitleri haláltábor, Bergen-Belsen.) A közeli, kicsit nagyobb város Celle, ami az átutazós első benyomásunk szerint gyönyörű! Azon kevés település egyike, amit nem bombáztak le a világháborúban, így sértetlenek a jellegzetes, fageranda-szerkezetű, téglás házai. Adandó alkalommal majd napvilágnál alaposabban megnézzük.

Maga a szállás egy kis panzió, szintén ódon, emeletes épületben, egy régi major közepén. A tulajok részint még viszik a gazdaságot (jószágok is vannak tán), részint egy kis fabútor üzemet működtetnek.

A pihentető alvás előtt még elmentünk vacsorázni (én nem ettem) a közeli helyi vendéglőbe, nagyon kellemes volt, és finom volt a kaja és a sör (állítólag).

március eleje

Testsúly: 91 kg

Pénteken meccs: MTSE (transzplantáltak), sima győzelem.

Szombaton Fürjes kupa. A csoportban 1 győzelem és két vereség: a győzelem szuper. Olyan csávót vertem, akitől legutóbb kikaptam, most jó alaposan visszavágtam néki. A két vereség egyike egy fiatal BSE-s kiscsaj, jobb már nálam. Ők nem kerületi-budapesti szintű játékosoknak készülnek, hanem NB1-esnek, akár válogatottnak, és pl. akivel most is játszottam, ő is ifjúkora ellenére már többet ping-pongozott életében, mint én. A másik egy idős, rutinos, nagyon „köcsög ütős” volt, nem igazán küzdöttem ellene. Pedig már sokszor elhatároztam, hogy most, majd most, végre megpróbálok igazán higgadtan, mégis küzdve játszani egy ilyen ellen (laza koncentráció), de aztán mégis, amikor ott vagyok, huss, elszáll a (lelki)erő, marad az idegbetegség, vagy jobbik esetben, mint most is, az érdektelenség. Pedig egyszer ezen túl kellene már lendülni! A vigaszágra jutottam így, ahol az egyenes kiesésés szakaszban egyet nyertem, majd a legszarabb asztalon játszva a második kanyarban veszítettem. Ez is egy olyan meccs volt, ahol küzdeni kellett volna, az ellenfél nagyjából olyan tudású volt, mint én, de nem tudtam. Bosszantó volt.

Utána irány haza, majd kicsi pihenés után a már klasszikusnak számító túrós-csokis sütemény! Remek lett.

Vasárnapra Jóska bátyámékat vártuk ebédre. Nagyon régen volt már nálunk, a felesége, Mária meg még tán sosem, és Orosz Zoltán triójának harmonika koncertje apropóján meghívtam őket. Vasárnap reggel egy rövid vásárlás után főzés: kacsasült (mell), snidlinges- rozmaringos vajas burgonyával, párolt lila káposztával. Előételnek pedig a fűszeres kacsazsírban, tepsiben sült hízott kacsa mája gyengéden pirított roppanós fehér kenyérrel, lila hagymával. Desszert pedig a fentebb említett süti. Felséges volt, nagy sikert aratott.

Egy apró intermezzo zavarta meg egy időre a jó hangulatomat. Úgy beszéltük meg, hogy egy órára érkeznek, úgy időzítettem az ebédet. Na, egy előtt 5 perccel jött Jóska telefonja, hogy még csak most indulnak (legalább egy óra az út tőlük)! Hú, nagyon mérges és csalódott lettem! Mi lesz így az étellel? Úgy készültem pedig! Ráadásul már mindenki nagyon éhes is volt. Némi morcos pauza után aztán sikerült visszatértem a jó hangulathoz, azt mondtam magamban: ááá, nem hagyom, hogy egy ilyen hülyeség elrontsa a kedvem, megoldom, hogy melegen maradjon az étel, amúgy meg csak annál jobban fog esni a kaja. Na, így is lett. Jó, erőt adó érzés volt felülemelkedni a rossz érzéseimen.

Ebéd után kis beszélgetés, majd a gyerekek közös (karaoke DVD, magyar musicallek) éneklése – vicces, ahogy Máté fiam a maga 9 évével arról énekel, hogy „két férfi küzd egy nőért, és nem számít más csak a kéj”, stb. – , Eszter zongorázása, rajzmutogatása következett. Eszter olyan szépen tud énekelni! Igazán nagy örömet szerez, mikor hallgathatom: szeretet, büszkeség vegyül az esztétikai élvezetbe.

Ezután elmentünk a koncertre a Csilibe, ahol megint megtörtént a csoda, ha nem is olyan mértékben, mint az előző alkalommal, de ismét elvarázsolt a csodás muzsika, a virtuóz előadásmód. Most más felállásban játszottak: a harmonika mellett gitár (Ursu Gábor) és bőgő (Pengő Csaba) alkotta a triót, és kevésbé jazzes volt a repertoár, sok népszerű dallam szólalt meg, de a hangzás, a briliáns technika, az áradó zene most is magával ragadott. Különösen a két Piazzola szerzemény meg a délszláv dallamok váltottak ki bennem a múltkorihoz hasonló érzelmeket. Jóskáéknak is nagyon tetszett, így remekül sikerült az egész nap.

• Testsúly = 92 kg: továbbra is minden a tervek szerint!
• A hétvégi főzés: májgombóc leves (daragaluska), tejfölös paprikás csirke tésztával, káposzta saláta: remek lett (másodjára a káposzta saláta is, az első adagot ki kellett hajítani, olyan rossz volt. Tanulság, a balzsamecet nem alkalmas erre a célra, és a káposztát nem szabad megfőzni, avagy csak egy egészen kicsit).
  
• Szombaton remek szaunázás és mozi: Gettómilliomos. A Trainspotting rendezőjének 8 Oscart kapó filmje a Bombay-i (Mumbai) gettóban nevelkedett srácról. Jó kis film volt.
• Vasárnap délutáni ping-pong a Postásban: szuper! Most éreztem rá igazán az új ütőre (szoftra): T05-T64 a Hybrid Wood fán.
  
• A zongorát átraktuk Eszti szobájába, már régebb óta szerette volna, Sandi ereje segedelmével sikeres volt az akció, és tényleg jobb lett így az elrendezés.

Testsúly: 93 kg.

Újabb remek hét telt el, többnyire jó és tanulságos élményekkel:

• Gyerekek farsangja ill. karneválja. Máté szomorúsága.
  

Pénteken volt Máté iskolájában a farsang. Fiam fel akart öltözni (nem kötelező náluk, csak aki akar, az vesz részt az egyéni jelmezversenyben), lovag lett (pontosabban otthon még Oroszlánszívű Richard volt, csak aztán amikor a versenyt moderáló tanár megkérdezte, "kinek öltöztél?", akkor már csak a lovag kinyögésére volt bátorság). Máté fiam nem egy nagy szereplő, ugyanakkor persze nagyon is óhajtaná a sikert. Szerintem nagyon jól nézett ki: páncélsisak papírból, ezüstszín palást bőr övvel, benne fakard és fatőr, egyik kézben oroszlános címerpajzs, másikban papírlándzsa. A malőr az volt a dologban, hogy kicsivel hamarabb, egy másik osztályban valaki szintén ennek öltözött, és majdnem ugyanúgy nézett ki, mint ő... Az eredményhirdetésnél aztán csak annyit mondtak, hogy "díjazott a khmnyclmsszt számú lovag", és azt hitte (meg az osztálytársai is), hogy ő az, kiment és átvette a jutalmat. Aztán kiderült persze, hogy a másik fiúról volt szó, vissza kellett adni a jutalmat. Volt nagy sírás-rívás, persze. Amikor aztán megnyugodott, akkor már rendben volt minden. Az a szokás ebben a suliban, hogy minden osztály közösen is előad valamilyen jelmezes produkciót, ők valamilyen twisztelős csapat voltak, zenészekkel, dzsesszes ruhában, aranyosak voltak, állítólag. Azért állítólag, mert nekem kidőközben el kellett mennem Eszterhez.

Náluk ún. Népek Karneválját tartottak. Az iskolai nyelvoktatás részeként egyszer egy évben az osztályok valamilyen kis műsorral készülnek, amely az általuk tanult nyelven és/vagy az adott nemzet kultúrájához kötődően ad elő valami vicces kis jelenetet. A felsőbb évesek, mélyebb nyelvismeret birtokában bonyolultabb szövegeket mondanak, az alsóbb évesek egyszerűbbet, de a lényeg a nyelv kötetlen formában való gyakorlása, a jó hangulat. Mert persze a jó értelemben vett hülyéskedésen van a hangsúly, legtöbb esetben. Eszterék Megasztár paródiát adtak elő, jópofák voltak. Lásd ezt a videót, melynek az még a kuriózuma számomra, hogy ez az első HD felbontású (1280x720 MP4) videóm a YouTube-on (a jobb alsó sarkában lévő "Watch in HD" feliratra kell kattintani (persze csak akkor érdemes, ha elég jó a netes sávszélesség, no meg a gép elég erős a HD video lejátszásához).

• Ping-pong edzésen házi meccs: flow. A laza koncentráció művészete.

A pénteki edzésen elvileg meccsünk lett volna, ám az ellenfél lemondta. Ugyanakkor mindenki fel volt izgulva, meccsre készült, így hogy ne menjünk haza kielégületlenül, gyorsan megszerveztünk magunk között egy házi meccset. Négy asztalon, 4-4 ember alkotta csapat meccs. Jó ellenfelekkel, köztük olyanokkal is akikkel ritkán játszom, és elvileg jobbak nálam. Ezek közül az egyikkel igen nagyot játszottam (Péhl Tomi, balkezes támadó játékos), tán még sosem ment ilyen jól, és nagy csatában, szoros 5 szettben, a döntőben 12:10-re legyőztem! Olyan jó érzésem volt, hogy csak na. Képes voltam arra, ami a jó játék feltétele, hogy végig tudtam koncentrálni, ugyanakkor nem váltam görcsössé. Az első játszmát simán nyerte, a másodikban 20:18-ra (!) kaptam ki, ám ezután is ugyanúgy tudtam küzdeni, és ugyanakkor bátran játszani a saját játékomat, de nem erőltetve azt, ami nem működött ellene. Ilyenkor nem zavar semmi külső tényező, nem is igazán érzékelem a külvilágot, avagy csak felszinesen. Olyanféle állapot ez, mint a pszichológiában használt kifejessel élve, a flow. Tehát amikor úgy teszünk valamit, hogy abban teljesen elmerülünk, teljesen jelen vagyunk annak, és semmi más nem zavarhat ebben. Nem érzékeljük az idő múlását sem. Ilyenkor vagyunk a leghatékonyabbak, omnipotensnek érezzük magunkat. Ez az igazi öröm forrása, ezt az állapotot volna jó fenntartani mindenféle tevékenységünk közben. Ugyan könyvtárnyi irodalma van, hogy lehet a flow-t létrehozni, fenntartani, azonban igen illékony a dolog, nehezen megragadható, szubtilis tényezők kölcsönhatásaként áll össze, időnként. Mindenesetre jó benne lenni!

• Újabb remek főzőcske: gyömbéres-gombás táska tojásos-zöldséges rizzsel

Ez úgy kezdődött, hogy volt otthon a hűtőben, lefagyasztva egy csomó géva gomba. Nagypapától szoktuk kapni, ő gyűjti a Duna árterében. Kétféle "kiszerelésben" szokott hozzánk érkezni: a nagyobb méretűekből remek rántott gomba készíthető, a kisebbeket (ezeket András le is szokta darálni) eddig általában fasirt készítéséhez használtuk. Ilyenkor mindig probléma, hogy nem igazán akar összeállni, na meg sok fasirtot csinálni, kisütögetni kissé macerás. Most oly ötletem támadt, hogy tán jó volna valami táskába töltve kisütni. Innen tehát a receptötlet:

3 csészényi liszből (fele lehet rétesliszt), 3 tojásból. és 1-2-3 csészényi (igény szerint) vízből, teáskanálnyi sóból jó kemény, rugalmas tésztát gyúrok, majd cipót formálok belőle, és vizes ruhába göngyölve félreteszem pihentetni, úgy két órácskát. Egy wokban decinyi finom oliva olajat forrósítok. Apróra vágott 3-4 gerezd fokhagymát, és két hüvelyknyi, szintén apróra vágott friss gyömbért adok hozzá, kissé megpirítom. Beleteszem a gombát (más fajta gombával is lehet: laska vagy akár sampinyon gombával is, lényeg, hogy jó apróra kell vágni, avagy ledarálni), sózom, borsozom, majd kicsit párolom. Ezután felöntöm fele csirke alaplével és fele fűszeres fehérborral, hogy ellepje. Némi szójaszószt is adok hozzá. Fedő alatt párolom, amíg a gomba majdnem megpuhul. Ekkor beleteszek egy csokornyi apróra vágott friss zöld bazsalikomot, és egy apróra vagdalt kaliforniai paprikát. Mikor a paprika is majdnem jó, leveszem a fedőt, és hagyom a levet elpárologni, hogy sűrű, masszaszerű állaga legyen. Közben folyton keverem, nehogy leégjen. Félreteszem, hagyom kihűlni. Amikor már kihült, kb. felényi mennyiségű reszelt mozzarella sajtot keverek belé (fele füstölt, fele sima). A tésztát előveszem, átgyúrom, majd jó vékonyra nyújtom (2-3 mm). Késsel négy- vagy háromszögletű darabokat vágok ki belőle. Kanállal a közepükre púpozok a gombás-sajtos keverékből, majd sarkait felhajtva kis batyukat készítek belőlük, a széleket jól összenyomkodva. Ha jó lett a tészta, akkor szépen összeragad, ha nem akar, akkor meg lehet kenni a széleket tojással, és úgy összeragsztani. A wokban bő olajat forrósítok, majd a táskákat ebben pirosra-ropogósra sütöm. Basmati fajtájúból (ez szerintem a legfinomabb, fehér, hosszú szemű, illatos-aromás indiai rizsfajta) készült tojásos-zöldséges rizzsel tálalom.  Ez úgy készül, hogy wokban kicsi oliva olajon 1-2 gerezd zúzott fokhagymát pirítok, 4-5 felvert tojást sütök rajta, állandóan kevergetve. Erre dobom a sós vízben megfőzött rizst, a gyufára vágott, szintén megpárolt sárgarépát, kínai kelt, babcsírát, bambuszrügyet, kaliforniai paprikát, ami van. Kevergetve együtt pirítom őket, majd snidlinget vágok bele, sózom, borsozom. Gombás barnamártást és fekete olajbogyót adok hozzá. A gyömbéres-gombás táska egyébként hidegen, csak úgy magában is igen finom.

• Mitsoura koncert

Szombaton újabb koncertlátogatás: Mitsoura a Marczibányi téren, Zolival és Barbival (kollégám és menyasszonya). Remek zenészek izgalmas hangzású, vizuálisan is "erős" koncertjét élvezhettük, kicsit még hosszabban is jó lett volna. Indiai és arab és cigány és nyugati jazzes elemek, izgi hangszereken (különleges tónusú ének, kaval, gadulka, tabla, citera, elektronikus hangszerek), a háttér-kivetítőn megelevenedő hindu eposzok hősei keverednek naív roma festészet figuráival, forgó-örvénylő indiai mandalákkal. Az együttes honlapja: http://www.mitsoura.net (egy csomó zene és videó is van ott, jó kis honlap, érdemes megnézni).

A YouTube-on is van egy csomó, pl:

• Elindult az osztálytalálkozó szervezése
  

Immár több mint harminc éve érettségiztünk, így elérkezett az ideje egy újabb érettségi találkozónak. A 25 éves nagyon jól sikerült, nem lesz könnyű azt überelni, de megpróbáljuk. Remélem, minél többen el tudnak jönni! Most abban a fázisban tart a dolog, hogy kiment az első körlevél, várjuk a visszajelzéseket, hogy pontosíthassuk az elérhetőségi adatokat. A neten csináltunk egy mindenki által elérhető, szerkeszthető táblát, ahol az összes ember adatai megtalálhatók. Senki nem tartja a kapcsolatot mindenkivel, de mindenki tud(hat) egy-két emberről valamit, így talán sikerül elérni minden embert.

• Elmerülve Főzy Pisti fotóiban
  

Egyik legkedvesebb hajdani gimis osztálytársamról van szó. Geológus lett (már a gimiben is az akart lenni, amennyire visszaemlékezem, a kezdetektől), pontosabban paleontológus (őslénykutató), a Természettudományi Múzeumban dolgozik, számos könyv és publikáció kiváló szerzője. Három gyönyörű, tehetséges lányával, bájos-kedves feleségével, tündéri nagymamájával él együtt. Egy ideje fotózgat, egészen kiváló színvonalon. Nem csak a témák érdekesek. Bár a munkája, személyes érdeklődése révén az ország, a Föld kivételes helyein járt és készített felvételeket, emberekről, tájakról, állatokról, növényekről, ásványokról. Hanem egyrészt a színek, sokszor a kompozíció, másrészt és főleg pedig a bennük búvó, belőlük előbúvó hangulat, gondolat az izgalmas. Az intimitás és a grandiozitás, a kivételes pillanatnak és a tipikusnak a megragadása. Bepillantást enged otthona, tárgyai intimitásába, családja körébe, barátai nevetésébe éppúgy, mint a tudományos érdekességű kövületek világába. Fotóit a Flickr nevű hatalmas fotómegosztó közösségi szájton láthatjuk, a következő címen: 

http://www.flickr.com/photos/54401632@N00

 A webhely egyébként is nagyon érdekes: nem pusztán csak a fotók közzétételét teszi lehetővé, hanem valóságos "webkettes" alkalmazásként közösségépítő is: kommentezni lehet a képeket, a kommentekre reagálni, különböző listákat (tematikus, kedvenc, stb.) lehet benne létrehozni. Egymás képeit böngészve könnyen "összetalálkozhatnak" a hasonló érdeklődésű, értékrendű emberek, ráadásul a kommenteket olvasva nem csak a szerző magyarázatai gazdagítják a képet (bár az is sokat pluszt ad a kép keletkezési körülményeinek, "sztorijának" bemutatásával), hanem a szerzőt körülvevő finom szocio-hálót is érzékelhetővé teszi, ami a kommentező barátokból, ismerősökből fonódik. Nagyon izgalmas kalandozás!

Hajrá Gabi, csak így tovább!

Most csak rögzítem a mérkőzés állását. Testsúly: 94 kg.

Négy hét telt el...

Négy hét telt el...

A testkontroll eddig várakozáson felül jól halad, nem okoz lényegében semmilyen nehézséget a vállaltak betartása. Biciklizés: 7-es fokozaton, 45 perc alatt kb. 18 km, ez nagyjából 25 km/h sebességet jelent, ez rendben van. Február végéig ezt kell még oda fejleszteni, hogy 8-as fokozaton is menjen ez a tempó. Márciustól jöhet azután mellé a torna.

A testsúlyom most: 96 kg.

A meditálás, mint önálló "tevékenység", nem igen fér bele az időrendbe, de azért amikor módom van rá, pl. utazás közben, gyakorolom, így is sok erőt ad.

Nagyszerű hétvégém volt. Ott kezdem, hogy pénteken meccsünk volt azzal a csapattal, amely az őszi szezon listavezetője lett, és akitől az első meccsen simán kikaptunk. Na most sikerült visszavágni! Volt egy 3 partis srác, az mindnyájunkat leverte (sztem messze nem kerületi szintű játékos, nem tudom, mit keres itt), de a másik két embert mindhárman legyőztük, és a páros is majdnem meglett, így nyertünk 6:4-re. Jól ment a játék!

Szombaton a szokásos bevásárlás után remek főzőcske következett.

Nagyon szeretek főzni, élvezem az alapanyagokkal való játékot, a kisérletezést. Gyakori, hogy ugyan valami konkrét recept a kiindulás, de azután az éppen rendelkezésre álló nyersanyagoknak, vagy egyszerűen pillanatnyi hangulatomnak engedve valami más lesz belőle. Általában sikeresek ezek a kalandok, jóízűen falatozó családom látványa kellő megerősítés az alkotó számára. Most éppen a következőt "alkottam":

20 dkg füstölt szalonnát kiolvasztottam egy wokban, a pörcöt félretettem. A zsírján 3/4 kg apróra vágott csirkemellett pirosra sütöttem, majd félretettem. A maradék zsírhoz kevés olívaolajat téve benne egy fej vörös hagymát üvegesre pirítottam, majd 3-4 gerezd apróra vágott fokhagymával és egy hüvelykújjnyi, szintén apróra vágott friss gyömbérgyökérrel tovább pirítottam. Beletettem egy 40 dkg-os bambuszrügy konzervet, felöntöttem kb. 3 dl tokaji sárga muskotály borral, sóztam, borsoztam, majd fedő alatt puhára, de azért még ropogósra pároltam. Visszatettem belé a pirult csirkemellet, a szalonnapörcöt, majd beletettem 20 dkg gombát és 20 dgk spárgát (konzerv). Hozzáadtam két evőkanál curryt. Némi együttes rotyogtatás után felöntöttem 3 dl tejszínnel, még egyet rotyogtattam, hogy a mártása kissé összesűrűsödjön, majd fussili (orsó) tésztával tálaltam. Remek volt.

A desszertet ezután készítettem el, ami lényegében egy hagyományos túróslepény volt, kissé megbolondítva, a következőképpen:

30 dkg lisztet 10 dkg vajjal, 5 dkg zsírral, 2 tojással 1 dl tejfölben elkevert 1,5 dkg élesztővel, 1 ek cukorral csipet sóval jól kidolgozott tésztává gyúrtam, újjnyi vastagra nyújtottam, maj d zsírral kikent tepsibe nyomkodtam, a széleit kissé felhajtva. 1 kg jó, nem savanyú, villával áttört túrót 10 dkg vajjal, 3 tojás sárgájával, 4 zacskó (Bourbon) vaniliás cukorral, a tojások habbá vert fehérjével, ízlés szerint cukorral (nem csinálom nagyon édesre!) összekeverem, majd a tölteléket a tepsiben lévő tésztára simítom. A tetejét óvatosan megkenem a maradék 4 dl tejföllel. 200 °C-os sütőben a középső rácson 30-40 perc alatt addig sütöm, míg a teteje már szépen kezd pirulni, és a szélén a tészta is már megsült. Közben 30 dgk finom, selymes étcsokoládéból (esetleg tortabevonóból, ha az van), némi hollandi kakaóporral dúsítva, 1 dl tejszínt hozzáadva, és evőkanálnyi őrölt fahéjjal ízesítve folyékony masszát olvasztok (vigyázni kell, hogy ne kapjon oda az alja!), majd ezt a csokimasszát a megsült lepény tetejére öntve szépen elsimítom. Dermedésig egy-két órára hűvös helyre félretettem. Vigyázni kell vele, hogy a családtagok ne dézsmálják meg kihűlés előtt.

Ezután - kedves sógornőmtől kölcsönkapott kocsival -  elmentünk kedvesemmel szaunázni (imádunk szaunázni, ha tehetjük, akár minden hétvégén mennénk), majd moziba (Woody Allan: Wicky, Cristina, Barcelona - bájos, de közepes). A Művész moziban találkoztunk néhány kedves ismerősünkkel (Virág, Leleszi Zoli, Juhász Gábor), az is klassz volt, még ha csak pár szót is tudtunk beszélni.

Másnap jó sokáig aludtunk, majd elmentünk Mátéval hármasban a Tropicariumba, halakat nézni. (Eszter elment a nagymamájához, ruhát varrni. Mostanában ez az egyik hobbija, hogy papíron ruhákat tervez, ez az egyik első darab, ami meg is valósult, egész klafa lett.) Nagyon élveztük a színpompás víz alatti világot. A nyálkás óriáscsigákat, csótányokat, pókokat kevésbé találtuk vonzónak. Elvittem magammal a kamerát is, remélem sikerült néhány jó felvételt készítenem, ha kicsit megvágom, majd felteszem ide.

Délután pedig egy felejthetetlen koncert tette teljessé a hétvégi programot. Ez talán megér egy külön bekezdést.

A helyi művelődési házban (Csili, tőlünk 5 percre), 17 órai kezdettel hirdették Orosz Zoltán harmonikaművész és barátai koncertjét, gondoltuk, itt van a közelben, mért ne mennénk el. A közönség elég vegyes volt, kissé provinciális (tudod, esemény a faluban, szépen kiöltözve ott van a körorvos, a nyugdíjas tanítónő meg a postatiszt is, gyerekekkel együtt). Orosz Zoltán harmonikázott, Sipeki Zoltán gitár, Lattmann Béla basszgitár és Horváth Kornél ütősök. Én bevallom őszintén, korábban soha nem hallottam Orosz Zoltán nevét, de most egy életre megjegyeztem magamnak ezt a páratlan tehetségű, igen szerény ember benyomását keltő, végtelenül szimpatikus muzsikust. Alapvetően leginkább jazzt játszottak, olyan jazzt, amibe belefér az argentin tangó, a francia sanzon, a délszláv kolo megannyi színe, zamata is. Klasszikus sztenderdek feldolgozásai mellett sok saját szerzeményük is volt. Némely kompozíció Santana kongás-gitáros hangzását, mások a Weather Report fúziós zenéjét, Horváth Kornél játéka sokszor ázsiai, avagy karibi ütősök világát idézte. Ezernyi szín, ám nem összevisszaság. Úgy siklottak át egyik stílusból, egyik érzésből a másikba, hogy sima volt az egész, folyamatosan áradó és természetes. Olyan érzelmeket váltottak ki bennem, ami már alig volt elviselhető, tovább fokozható. Zenét hallgatva nagyon régen éreztem ilyet utoljára, potyogott a könnyem, nevetni és sírni kellett.

Egy ifjúkori emlék jutott most az eszembe, amikor szintén nagyon megérintett a zene. Középiskolás voltam, életemben először akartam szilveszteri bulit rendezni. Nagy várakozással készülődtem, meghívtam osztálytársaimat, barátaimat, ám csak nagyon kevesen jöttek el. Lányok egy sem, és akik ott voltak, azok is hamar elmentek. Ott maradtam a csalódásommal, serdülőkori világfájdalmammal, lényegében egyedül. Lefeküdtem a földre az elsötétített szobába, a fülem két oldalához tettem a hangszórókat, és jó hangosan Santana koncertlemezét hallgattam. Akkor is sírtam, az önsajnálat rezonált bennem a zenével. Szar volt és mennyei, mélyen felkavaró.

Koncert után egy darabig csak bambán tudtam nézni magam elé, kedvesem kérdezte is, hogy csak nincs valami bajom? Hát nem volt, minden, MINDEN a legnagyobb rendben volt.

Az még külön fokozta az élményt, hogy elvittem magammal a koncertre a látcsövet (Máté fiamnak kaptam szülinapjára :), és általa annyira közel kerülhettem a zenészekhez, az arcuk, kezük minden rezdüléséhez, hogy szinte éreztem őket.

Odahaza azután megnéztük kicsit a neten, ki is ez a "hermónikás", persze hogy régi motoros már. A You Tube-on van egy csomó felvételük, álljon itt egy, ízelítőül:

Van honlapja is néki: http://www.harmonika.hu

Még egy kölönös érdekességgel ismerkedtem meg ezen a koncerten, egy ütőshangszerrel, amit még soha sem hallottam korábban. Úgy hívják, hogy Hang Drum, Horváth Kornél játszott rajta, varázslatosan.

A hangszerről egy  példa:

Ha többet akarsz tudni a hangszerről, lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hang_dob

Na szóval, felejthetetlen hétvége volt!