Mozgalmas hét volt ez, bár inkább csak a második fele. Szerveződik lassan ugye az osztálytalálkozó, azügyben telefonálgattam, részint az embereket kajtattam, részint szállást próbáltunk keresgetni. Ettől részben függetlenül csütörtökön összetalálkoztunk nehányan a régi gimis osztálytársak közül (szoktunk hébe-korba ilyen alkalmat csinálni: pár fiúk összegyülekezénk, s élményinket megosztánk, elkvaterkázva erről-arról). Jó volt, mint mindig, van erre igénye az ember fiának, egyívásúakkal, hasonszőrűekkel eszmét cserélni a világ s a saját dolgainkról. Valahogy ez kimarad, elmúlik, vagy legalább megritkul az évek haladtával. Suliban, gimiben, seregben, egyetemen, sportklubban még csak-csak van ilyen társaság, barátság, ám ahogy ezekből kivénül az ember, gyakran nincs más helyette. A munkatársi, családi-élettársi relációk nem pótolják ezt. Talán ha a klubba járnánk, ha volna ilyen élet nálunk is, nem csak kosztümös angol filmekben! Mindenesetre igen jólesőn beszélgettünk ezúttal is, egy füstös kis kocsmában.
A hely külön megér egy bekezdést. Az ún. Wichman-kocsmáról van szó, a Király és a Kazinczy utca sarkán. Nincs cégére, sem semmilyen felirata, az utcáról csak az nyitja meg a nem különösebben bizalomgerjesztő, semmiképp sem invitáló ajtót, aki pontosan tudja, hová lép be. Kopott, füstös a berendezés, nincs étlap, nincs semmi cicoma, de itt senki nem marad éhen és szomjan, és a törzsvendégek felszabadult, harsány jókedve, a mindig jelenlévő tulaj mackós jelenléte, az utcáról betérő helyi folklór-elemekkel fűszerezve utánozhatatlan vonzerőt jelent a pesti esték vándorainak.
Néha ugyan ki-ki többet beszél tán az udvariasnál, ebben a körben is megfigyelhető, hogy van, ki inkább tud, szeret figyelni a másikra, és van, ki erőteljesebben hallatja hangját. Nem baj, jól van ez így, ki-ki személyisége szerint! Elég későn értem haza, és otthon ráadásként az a különösen jó érzés várt, hogy kedvesem még nem tért aludni.Pénteken meccs: remek győzelem! Olyan ellenfelet sikerült 8:2-re megverni, akitől ősszel (idegenben) leszívtunk. Elég jól ment a játék, a háromból két meccsemet hoztam.
Szombaton Fürjes kupa: nagyon jó élményem volt ez is. Közepes sorsolással a csoportkörből ugyan a vigaszágra jutottam, ott azonban még két meccset nyerve, a harmadikon is csask egy hajszállal alulmaradva a 8-ba jutottam. A délutáni budapesti versenyen pontosan ugyanígy végeztem, ez, mivel értelemszerűen sokkal erősebb a mezőny, még nagyobb fegyvertény. Ráadásul sikerült két "köcsögütőst" is legyőznöm, az egyik ellen a döntő játszmában 0:5, 3:9, 4:10-es állásból! Azt mutatja ez, hogy végre tudtam "lazán koncentrálni", nem szállt el az agyam, nem görcsöltem. Már mikor mentem, éreztem, hogy jó lelki passzban vagyok, köszönhetően tán az ébredő tavasznak, vagy Seung Sahn mesternek, akinek "A Zen iránytűje" c. bölcs könyvét éppen olvasom.
"... egyetem után elmentem a sereghez, az jó karrierlehetőségnek tűnt, ott voltam. Volt ugye közben a ping-pong, na, azon kezdődött. Pedig akkor marha jól ment, NBII-őt játszottam, feljebb is lehetett volna, de akkor ugye jött az, hogy mindig az edzés, meg a meccsek. Pedig amikor megszületett a gyerek, akkor is, már fél nyolcra, a fürdetésre mindig rohantam haza az edzésről, fürdettem, pelenkáztam, minden, mégis azt kaptam, hogy a család csak az én szórakozásomat szolgálja, hogy ő csak azért kell, hogy szórakozhassak. Na, egy évig bírtam ezt, csak nyeltem, de aztán persze hogy egy idő után már nekem sem volt kedvem hazamenni este, inkább beültünk a haverokkal dumálni, sörözni. Na aztán elváltunk, én úriember voltam, úgy jöttem el egy sporttáskával, otthagytam lakást is, pedig azokban az időkben egy 8 millás lakás nem volt semmi, hatvan négyzetméter, meg a kocsit is, Lancsa deltám volt, azt is, meg a bankbetétet, mindent otthagytam neki, de nem volt elég, még jött a büdös kurvája, hogy tudja ám a cégemet, meg majd hogy az ügyvédje kivasalja belőlem, na mondtam is neki, hogy tudod mit vasalsz ki, ha rám küldöd az apehet, akkor tudni fogom, hogy te voltál, de idejövök, és addig verlek, hogy az a hülye anyád sem ismer rád. Na, elég az hozzá, hogy elváltunk, aztán közben leszereltem a seregtől, volt egy ilyen jó lehetőség, elég jó lóvéval lehetett, aztán már volt ez a cégem, takarítással foglalkoztunk, főleg építkezések utáni nagytakarításokat vállaltunk, abban az időben nagyon sok lé volt ebben, jól ment a bolt. Először csak pár emberem volt, de a végén már volt hogy majdnem százan voltak. De aztán jöttek ezek a vegyesvállalatok, meg aztán egyszer egy nagyobb melót nem fizettek ki, tudod, az ilyen kis embernek egy ilyen is már beteszi a kaput, na beszedtem még valamennyi pénzt, abból kifizettem az embereket még, de aztán már nem tudtam annyit fizetni nekik, kevés pénzt meg nem volt szivem nekik, tudod, én azt szeretem, ha korrektül megfizetem, na szóval én mindig baromi jó szervező voltam, már a seregnél is, tudod, ezt jól megtanultam, aztán belevágtam a kivitelezésbe, nem értettem én hozzá, de tudtam, vagyok olyan okos, hogy megtanuljam, vettem könyveket, meg az internetről letöltöttem anyagokat, mindig azt bújtam, ment a dolog. Úgyhogy most ezt nyomatom, a kedvesemmel csináltunk egy céget erre. Én különben a régi rendszer híve voltam, most is vagyok, akkor még lehetett rendesen, akkor még volt szakértelem, nem úgy mint most a sok hülyékkel, ha akkor egy igazgató mondjuk hazavitt a gyárából egy fúrót, akkor kifúrta vele, oszt hétfőn visszavitte, vagy ha mondjuk nem is vitte vissza, de nem lopott hozzá egy másikat is, máma meg, máma az egész gyárat ellopják tokkal vonóval, már el is loptak mindent. De azért optimista vagyok, tudom most már, hogy mindjárt vége lesz ennek a válságnak, azt is megmondom neked, hogy miért. Mert én teljesen belelátok, tisztára átlátom az egészet. Van ugye a világban mondjuk cirka 100 nagyon gazdag ember, mindegyiknek százmilliárdjai vannak, így vagy úgy, minden ezek kezében van. Na most én tudom, hogy ezek minden évben összejönnek valami tuti titkos helyen, és eldöntik, hogy megbeszéljék, mi legyen, hogyan kell erre vagy arra alakítani a dolgokat, a tőzsdén, meg a bankokkal. Hogy 12-15 évenként kell valami nagy válság, ciklikus ugye tudod, te is hallottad ezt gondolom, hogy ciklikus ez a válság dolog, ez a gazdaság, na ez a mostani most arról szólt, hogy keleteurópát, hogy középeurópát levágják, hogy akiben prosperitás lehet, azt letörjék, az szolga legyen csak, azt tegye, amit kell. Na de most már vége kell legyen, mert már annyira le van vágva, hogy most már csak az államcsődök jönnének, azt meg ugye nem, mert akkor ki veszi meg a sok szarukat, úgyhogy én optimista vagyok, mert már ez lecseng, biztos tudom."
A fenti kis elkapott beszélgetést a versenyen hallottam, miközben két meccs között pihiztem a padon heverve. Hajdani klubtársak futottak össze, s mesélte el egyik a másiknak így slágvortokban az élete sorát. Ilyen a közvélekedés, ilyenek az emberek, ebből az anyagból kéne tenni valamit! Siralmas! Pedig ez kívülről nem is látszik, azt mondanám ránézve, hogy normális ember, semmi extra.
Utána még szaunáztam egyet, és kicsit kirúgtam a hámból: ettem egy meki-halas szendvicset is. Teljes nap volt.
Évi felderített egy potenciálisan ígéretes szállást az osztálytalálkozóra, Kisorosziban, és miután sikerült kontaktusba lépni a tulajjal, Váczi Imivel megbeszéltük, hogy vasárnap kilátogatunk
feltérképezni a helyszínt. A gyönyörű időre tekintettel - Zsófi autókölcsönzésének hála - családi kirándulássá fokoztuk az alkalmat. Labdával, íjjal, kártyával felszerelkezve kiautóztunk a Szentendrei sziget felső csúcsának közelében lévő
Rácz fogadóhoz, hol is a szobák szemrevételezése, a konyha jó ebéddel való tesztelése után meg is állapodtunk: itt tartjuk a találkozót!
Út közben volt egy kis malőr: szegény Máté fiamra hányás tört az autóban, elég kellemetlen volt (van valami fóbiája az autóval kapcsolatban, már nem először fordul ez elő). Haragudtam is rá egy darabig, talán igaztalanul. Ebéd után kisétáltunk a sziget-csúcsra, gyönyörködtünk a tavaszi melegben fürdő ártéri erdőben, az áradó Duna sebes sodrában, majd íjászkodtunk egy kicsit. Itt megint előjött az, hogy Máté, ha nem éri azonnal sikerélmény, akkor hajlamos visszavonulni, elmenekülni a nehézségek elől, ahelyett hogy küzdene, próbálkozna egy kicsit. Zavar ez engem erősen. Nem sok vagányság szorult belé. Eszter különben dettó. Hazafelé Eszternek megint sikerült valami otromba hülyeségével teljesen megszomorítania, így a vége nem lett valami túl vidám. A kirándulás után, a gyerekeket otthon hagyván, visszavittük Zsófinak az autót, s kicsit ott maradtunk "Botizni" (Botond sógornőm másfél éves bűbájos kisfia).
Este mérlegelés: a testsúlyom 88 kg.
Hétfőn reggel Máté sulijában nyílt nap: az első órán én is ott maradtam. Magyar óra volt, egy Zelk Zoltán verset vettek. Klassz volt az óra, de Máté nem szerepelt valami szívderítően. Nem figyelt, nem jelentkezett, piszkálta a padtársát, egyszerű kérdésre sem tudta a választ, mit mondjak: nem feszítette az apai büszkeség keblemet! Évi ott maradt még a többi órán, azokon állítólag jobban szerepelt.
